Celeb

Berki nem tudott megbocsátani az anyjának

BM

Létrehozva: 2015.02.01.

Szörnyű gyerekkor mérgezi sztárjaink életét. A hazai hírességek között is vannak, akik elvált szülők gyermekeként sajnálkozó tekinteteket kapnak a sikerek felé vezető úton.

Szinte a szemünk előtt élik az életüket sztárjaink, legmélyebb, legsajgóbb sebeiket azonban rejtegetik, eltemetik magukban. Azokat a sérelmeket, amelyeket saját szüleik okoztak nekik.

Berki Krisztián életének egyik legfájóbb pontja volt, hogy édesanyja nem tudott megfelelni a szülői hivatásnak.
– Nincs bennem megbocsátás az édesanyám iránt, de harmincéves korom óta már teljes elfogadást érzek. A régi dolgokon nem lehet változtatni, de már csak az számít, hogy az anyukám miként tud beilleszkedni a jelenlegi életembe. A kölcsönös tisztelet pedig megvan – mondta a Borsnak Berki Krisztián, aki nehéz gyerekkora ellenére szédületes karriert futott be.

A Fradi egykori vezérigazgatója bekerült a sztárcsináló gépezetbe, és egyre magasabbra tör. Végtelen ambíciójának egyik hajtóereje talán anyukájával való kapcsolata lehet: végigszenvedte az asszony alkoholizmusát, azt, hogy nem törődött vele. Mindennek következménye az lett, hogy tizenöt évig nem beszéltek egymással.

– Tizenkét évesen költöztem el otthonról, egy futballkollégiumba. A régi ügyekről édesanyámmal nem beszélünk, mert nem akarunk fájdalmat okozni egymásnak, csak felszakadnának a sebek. Jó érzés látni, hogy mennyire szereti elsőszülött unokáját, hogy elhalmozza ajándékokkal, és hogy teljesen beilleszkedett az éle­tünkbe. Szeretném, ha az édesanyám büszke lenne rám – tette hozzá a műsorvezető.

Sebestyén Balázs hatéves volt, amikor a szülei elváltak, ő pedig teljesen eltávolodott az apjától, aki évekkel ez­előtt kezdett el panaszkodni a sajtónak: fia nem hajlandó békülni, és nem érti meg, hogy nem őt és a másik fiát hagyta el, hanem a házasságából lépett ki. A sebek azonban mélyek, és nehezen gyógyulnak.
– Sebestyén Balázs nem be­szél az édesapjáról – hárította el kérdéseinket a Class FM sajtósa.

Liptai Claudia né­hány napja veszítette el édesapját, azt az embert, aki megkeserítette gyermekkorát, és évekkel ezelőtt elhunyt édesanyja életét. Előfordult, hogy menekülniük kellett az alkoholista apa agresszivitása miatt, vagy hogy napokig egy bezárt szobában rettegtek.

A TV2 műsorvezetője azonban a gyász időszakában nem beszél a sérelmeiről, de tudjuk, sosem bocsátott meg a férfinak. Ennek ellenére kötelességének érezte, hogy ne hagyja teljesen magára.
– Claudia gondoskodott az apjáról, ő fizette minden számláját – mondta la Borsnak napokkal ezelőtt az elhunyt férfi egyik szomszédja.

Lola tízéves jubileumi szuperkoncertjére és közelgő esküvőjére készül, eközben igyekszik csak a jóra emlékezni gyerekkorából, amelyet nem az édesanyja, hanem az édesapja szépített meg. Négy-öt éves lehetett, amikor a szülei elváltak, őt és testvérét az apja nevelte.

– Anyukámmal egyáltalán nem tartjuk a kapcsolatot, évek óta nem is beszéltünk. Nem érzem magam sebzettnek, mert ne­kem az apukám, a nagyszüleim és a testvérem jelentette a családot gyerekkorom óta – mondta a Borsnak Lola, aki ugyan néhányszor találkozott édesanyjával, de nem alakult ki köztük anya-lánya kapcsolat.

– Ami nem volt, azt nem lehet hiányolni. A találkozásaink érdekesek voltak, hiszen nem ismer engem, a barátaimat, a körü­löttem lévő embereket, így nehéz közös témát találni. Én pedig elfogadtam ezt a helyzetet.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090628_auto_resized.png
origo.hu

Először találkoztak a Házasság első látásra párjai, máris cseréltek volna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711719314
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092359_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ezúttal Deutsch Tamásba akart beleállni, de csúnyán felsült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711719314
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17043919_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711719314
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról