Celeb

Közértes kisasszonynak állt Nótár Mary

Bors

Létrehozva: 2015.02.14.

A zene mellett a kereskedelemben is otthonosan mozog Nótár Mary. Az aprócska énekesnő nemrég családi vállalkozásba fogott, és már két boltot üzemeltet.

Fellépések, koncertek tévés szereplések – gyakran elég bevételt termelnek a celebeknek az ismertségükkel és népszerűségükkel együtt járó munkalehetőségek, ám vannak olyanok, akik bebiztosítják magukat a nehezebb időkre.

Így van ezzel Nótár Mary is, aki énekesnőként tisztában van azzal, hogy vannak olyan időszakai az évnek, amikor bizony kevesebb a felkérés. Mary többek közt emiatt döntött úgy, hogy saját vállalkozásba kezd, ezzel is garantálva a biztos megélhetést.

– Két üzletet nyitottam egymás után, egy vegyeskereskedést Miskolcon és egy közértet Taktaharkányban. Nem nagy áruházra kell gondolni, inkább csak kis mikrovállalkozás, amit a családommal indítottunk. Igyekszem több lábon állni, úgy gondolom, ez a mai világban szinte elengedhetetlen – magyarázta Mary, aki egyelőre nem vár sok profitot a vállalkozásaiból.

– A bevétel még stagnál, de jó hír, hogy nincs veszteségem. Remélem, hogy néhány év elteltével beindul az üzlet, és akár újabb boltokat is nyithatunk majd – mondja bizakodva Mary, aki szerencsére az éneklésből is jól megél.

Marynek nincs oka panaszra, hiszen a Sztárban sztár műsorát követően alig győzi teljesíteni a felkéréseket és meghívásokat. Hetente járja az országot,
a nagyvárosoktól a kicsiny falvakig általában telt ház várja a törékeny énekesnőt. Legutóbb például L. L. Juniorral koncertezett Debrecen egyik népszerű szórakozóhelyén, de szólóbulijával is igen népszerű.

Egyelőre megy a szekér
Marynek nincs oka panaszra, hiszen a Sztárban sztár műsorát követően alig győzi teljesíteni a felkéréseket és meghívásokat. Hetente járja az országot,
a nagyvárosoktól a kicsiny falvakig általában telt ház várja a törékeny énekesnőt. Legutóbb például L. L. Juniorral koncertezett Debrecen egyik népszerű szórakozóhelyén, de szólóbulijával is igen népszerű.Fellépések, koncertek tévés szereplések – gyakran elég bevételt termelnek a celebeknek az ismertségükkel és népszerűségükkel együtt járó munkalehetőségek, ám vannak olyanok, akik bebiztosítják magukat a nehezebb időkre. Így van ezzel Nótár Mary is, aki énekesnőként tisztában van azzal, hogy vannak olyan időszakai az évnek, amikor bizony kevesebb a felkérés. Mary többek közt emiatt döntött úgy, hogy saját vállalkozásba kezd, ezzel is garantálva a biztos megélhetést.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek