Celeb

Fábry: Mindenben megállapodtunk!

GYLF

Létrehozva: 2015.02.17.

Csütörtökön szinte mindenben megegyeztek, már csak az aláírás hiányzik: Fábry Sándor visszatér a kép­ernyőre, ráadásul saját cége gyárthatja tovább a műsorát.

Néhány hete a Borsnak arról beszélt: bizonytalan a sorsa. „Lógunk a levegőben!” – mondta akkor keserűen Fábry Sándor a műsorával kapcsolatban, miután nem hosszabbított vele szerződést az MTVA. A közszolgálati adó akkor is kifejezte folytatási szándékát, igaz, nem derült ki, hogyan képzelik el a jövőt. A Bors most megtudta, megszületett a döntés.

– Csütörtökön kellett bemennie Fábrynak a köztévébe, hogy a műsor szerződésének legapróbb részleteiről is megállapodjanak, és pontot tegyenek az ügy végére – mondta a Borsnak egy bennfentes.

A showman csak röviden reagált értesülésünkre.

– Megállapodtunk – közölte. – Biztosat azonban csak akkor mondanék, és a műsorral kapcsolatos esetleges változásokról, újításokról is csak akkor beszélnék, ha már alá is írtuk a szerződést – magyarázta, arra utalva, hogy még csak a szerződés tartalmáról jutottak egyezségre.

Az MTVA sajtóosztálya lapunknak megerősítette a hírt: „Örömmel tájékoztatjuk, hogy a Fábry című műsor 2015. március 19-én újra a közmédia képernyőjére kerül. Az epizódok a tavaszi struktúrában csütörtökönként, kétheti rendszerességgel fognak megjelenni. A díszlet kisebb ráncfelvarráson esett át. Az MTVA és a Trisó Produkciós Kft. közötti szerződésre vonatkozó kérdéseit közérdekű adatigénylésként kezeljük. Válaszainkat a hatályos jogszabályoknak megfelelően megküldjük” – írták megkeresésünkre, ígéretet téve, hogy később arról is tájékoztatnak, mennyi időre és mennyi pénzért szerződtették Fábryt. A megállapodás véget vet annak a pletykának, amely szerint Simicska Lajos egyik cége veheti át a Fábry című műsor gyártását.

Milliárdos bevételért nyomhatta a sódert

A korábban napvilágot látott dokumentumok tanúsága szerint Fábry Sándor cége, a Trisó Produkciós Kft. 2012-ben évente húsz adásra szerződött az MTVA-val. Adásonként huszonkétmillió plusz áfáért cserébe. Azaz 2012 és 2014 között a műsorra 1,3 milliárdot költött el a csatorna. Hogy az új szerződése alapján mennyiért készítheti majd Fábry idén a műsorait, azt egyelőre nem tudhatjuk. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146200_auto_resized.jpg
origo.hu

Senki sem fog zokogni a Kisvárda kiesése miatt?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713608115
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143293_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143905_auto_resized.png
hirtv.hu

Háború Ukrajnában - Kiderült, valójában miért támadta meg Irán Izraelt + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27240_resized.jpg?avcount=1713608115
origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713608115
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713608115
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27241_resized.jpg?avcount=1713608115
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IOasJ8O6piLbk2ANZ9GVkfH6wyzv9w5p3aTzZ3hPdmc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YzMDg1YzNkNDlkMzQwZDhhNjhiYjliZTA4NzE3MDMx.jpg
Szerelem

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak