Tatjana: A falkavezér - Tabuk nélkül a szexről - 4. rész

– Attól függ, kinek mi a perverz… – próbálta elodázni a kérdést Bia, de Tibor kötötte az ebet a karóhoz.

– De, komolyan, mi a legperverzebb vágyad?

Bianka eltöprengett, azért ennyire még nem nyílt meg senkinek, meg ha van is, azt nem mondaná, hogy annyira vágyik rá, csak egyszer eszébe jutott, blabla, de a fiú unszolta tovább, hát végül beadta a derekát.

– Na jó, ha te is elmondod… Azon gondolkodtam, milyen lehet nővel… Egy kicsit idősebbel… Aki beavat, tudod… Állítólag egy csomó nő kipróbálja. És te?

– Én voltam már nővel.

– Hülye! Milyen perverz vágyad van?

Tibor pár pillanatig hallgatott, a mennyezetet bámulta.

– Szeretnék kutya lenni. A te kutyád.

Kellett egy kis idő, míg az alkoholos mámoron át eljutottak Biankához a szavak. De aztán mintha fejbe kólintották volna, kitisztult az agya. Nem is tudta volna megmagyarázni, miért, megdöbbent ezen a kijelentésen; valahogy túl komolyan hangzott. Felült, és kitágult szemekkel nézett a fiúra, aki már nem a mennyezetet bámulta: félénken leste Bianka arcát, hogy leolvassa onnan a lány érzelmeit. Aki ettől a pillantástól hirtelen nagyon ideges lett (vagy inkább dühös), felpattant az ágyról, felzavarva ezzel a békésen szundikáló ebeket is.

– Úristen, mit akarsz tőlem? – Bia fejében latexmaszkos, nyakörves, láncon rángatott férfiak képei suhantak el, ahogy egy domina magas sarkú cipőjét nyalogatják, négykézláb kúsznak-másznak a koszos padlón, és habzsolva esznek a földről. – Ki vagy te?

Tibor felállt, hogy magyarázkodjon, Biankához lépjen, de a lány fogta, kituszkolta a szoba ajtaján, és bezárkózott.

– Te tényleg perverz vagy! Tűnj el! – kiabálta mindenféle érthetetlen szidalmak mellett. A kutyák a sarokba húzódva, nyugtalanul és lihegve néztek gazdájukra, nem értették az egészet. Bianka az ágy szélére ült, és gondolkodni próbált. Iszonyú csalódást érzett. Aztán úgy tíz perc után eszébe jutott, hogy hiába zárta ki Tibort, a fiú nem tud hazamenni: az összes ruhája, táskája a szobában hevert. Elképzelte, ahogy Tibor a küszöb előtt álldogál pucéran, a hideg előszobában, és ezen mosolyognia kellett.

Ekkor halk kaparászást hallott kintről. Mint amikor a kutyái próbálnak meg bejutni. De ők bent voltak, vele. A kaparászás, bátortalanul, folytatódott. Bianka végül fújt egyet, az ajtóhoz lépett és kitárta, de rögtön vissza is ült az ágyra.

Tibor oldalgott be lassan, lehajtott fejjel, pontosan úgy, ahogy Bianka kutyái, amikor rossz fát tettek a tűzre. Félénken lépett a lányhoz, aki dacosan hallgatott, rá se nézett a fiúra. Tibor térdre ereszkedett előtte, a sarkára ült, és kezével pacsit adott a lány térdére, pont úgy, kérlelőn, mint amikor Gipsy és Bogyó kaját koldul. Újból és újból, míg Bia el nem nevette magát.

– Hagyj már! – de Tibor közelebb húzódott, és a fejét a lány ölébe tette, onnan pislogott föl rá. Halkan belemorgott a lány combjaiba. Bia ujjaival beletúrt a fiú hajába, és megvakargatta a füle mögött. – Rossz kutya… Hát szabad ilyet csinálni…? – dünnyögte neki.

(Vége)