Celeb

Százötvennégy milliót kap a tévétől Borbás Marcsi

Bors

Létrehozva: 2015.02.23.

Kifizetődő a gasztroangyal szerepe.Borbás Marcsi saját vállalkozással gyártja közszolgálati műsorait, tavaly nettó 154,8 millió forintnyi szerződést kötött vele az MTVA.

Borbás Marcsi 1995-ben bemondóként kezdte pályafutását a Magyar Televízió­nál, ahol aztán műsorvezetőként tevékenykedett tovább, 2013 óta pedig párjával közösen már saját céggel, saját stábbal készíti a köztévének a Gasztroangyal és az idén egyelőre szüneteltetett Ég, föld, férfi, nő című műsorait.

A 46 éves tévés megjárta a ranglétrát, arra azonban minden bi­zonnyal ő sem számított, hogy hazánk egyik legnépszerűbb gasztronómiai műsora kapcsolódik majd a nevéhez, ami a jelek szerint igencsak kifizetődő a számára.

Az MTVA nyilvános adatai szerint a Gasztroangyal műsorgyártása miatt tavaly kétszer kötött szerződést az MTVA Borbás Mária jól menő cégével, egyszer nettó 24 millió forint került a papírra, ami 13 adásra szólt, majd tavaly de­cem­ber­ben idén márciusig ismét rendelt a köztévé tíz epizódot nettó 18,5 millióért. A műsorvezető cége nettó 1,85 millió forintért gyártja le a Gasztroangyal adásait.

Aki figyelemmel követi a népszerű műsort, az jól látja, hogy a különböző vidéki termelőknél vagy falusi közösségeknél forgató Borbás Marcsi a műsorban a tájegységre jellemző ételeket készíti el és az italokat kóstolja meg a kedves helyi emberek segítségével. Mindezt olyan jó­ízű­en, hogy magazinműsorhoz képest kimagasló nézettséget produkál.

A forgatás körülményeiről és költségeiről szerettük volna megkérdezni a műsorvezetőt is, de ő nem reagált megkeresésünkre. Korábban az origo.hu-nak így mesélt minderről.

– Három-négy héttel a forgatás előtt megkezdődik a munka, felkutatunk mindenkit, le­szer­vez­zük a helyszíneket és az időpontokat. Pontos adásmenettel érkezünk, reggel fél hatkor indulunk útnak, és másnap este tízig forog a kamera. Aztán a többórás anyagból meg kell vágni a lényegi részt, ez egy hetet vesz igénybe. Aki nézi a műsort, láthatja, hogy sokat kóstolok, de igazából nem is eszem többet az elkészült ételekből. Ha mindent befalnék, ami elkészül, akkor már 150 kiló lennék. Imádom ezt a műsort, a nehéz csak az benne, hogy rengeteget vagyok úton – nyilatkozta Marcsi nemrég az Origónak, amikor is elárulta, milyen büszke arra, hogy saját stábbal dolgozik.

A műsorvezető 2014-ben egy másik műsort is szállított a köztévének, az Ég, föld, férfi, nőt,  amelyből 25 epizódot rendelt az MTVA összesen nettó, 112,25 millió forintért. Az sem kevés...
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085637_auto_resized.png
origo.hu

Magyar Péter nyilvánosan gúnyolódott Varga Judit saját bántalmazásáról szóló drámai vallomásán - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711703711
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17069923_auto_resized.jpg
life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086128_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091259_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091212_auto_resized.jpg
vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711703711
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711703711
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel