Bekerül a gimnáziumi történelemkönyvekbe Orbán Viktor. Az új tankönyvek az uniós csatlakozásig dolgozzák fel Magyarország históriáját – Gyurcsány kimarad a tananyagból.
Jövô ôsszel akár Orbán Viktor munkásságából is felelhetnek vagy érettségizhetnek a középiskolás diákok Magyarországon. Az új történelemkönyvekbe ugyanis bekerül az 1998 és 2002 közötti idôszak, amikor először vezette az országot a miniszterelnök. A mostani történelemtankönyvek kissé idejétmúltak: a rendszerváltás utáni időszak nem szerepel bennük.
– Az 1990-es választás eredményei szerepelnek a fiam érettségizős tankönyvében. Utána viszont semmi, pedig azóta negyedszázad is eltelt, és sok változás történt az országban – írta egy olvasónk.
A Bors megkereste az ügyben az oktatásért felelő Emberi Erőforrások Minisztériumát (Emmi). Válaszukból kiderül: a diákok valóban csupán 1990-ig, vagyis „a keleti blokk összeomlásáig, illetve a rendszerváltásig követik az egyetemes és magyar történelmet”.
Az új történelemkönyveket 2013-tól felmenő rendszerben, fokozatosan vezetik be. Tehát akkor az első, ötödik és kilencedik osztályos tanulók kaptak az új könyvekből, így az érettségiző diákok először 2016 szeptemberétől vehetik ezeket kézbe. Ebben már az 1945-től 2004-ig, tehát „a második világháború lezárásától Magyarország Európai Unióhoz való csatlakozásáig tartó időszak” is a tanterv része lesz.
Azt még nem tudni, hogy milyen személyek és események lesznek a jövőre megjelenő tankönyvekben, de annyi biztosnak tűnik, hogy a miniszterelnökök szerepelnek majd benne. Így Antall József, Horn Gyula és Medgyessy Péter mellett Orbán Viktor is.
Nagy ellenfele, Gyurcsány Ferenc viszont éppen kimaradt, hiszen ő 2004. május 1-jei uniós csatlakozás után pár hónappal, szeptemberben lett az ország vezetője.
Kerestük az ügyben a Miniszterelnökséget és Gyurcsány Ferencet is, de sem Orbán Viktor, sem elődje nem akarta kommentálni a hírt.
Indokolt az elmúlt 25 év ismerete
Miklósi László, a Történelemtanárok Egyletének elnöke szerint folyamatos viták tárgyát képezi, hogy „meddig tart a történelem”. – Az 1990 óta eltelt 25 év indokolja, hogy önállóan kezeljük. Sok fontos változás történt ebben az időszakban – magyarázza a szakember, akit arról is kérdeztünk: nem okozhat anomáliákat, ha ma is aktív politikus bekerül a történelemkönyvekbe? – Az ideológiai értékek semmiképpen nem írhatják felül a történelmi tényeket – szögezi le, bár elismeri, hogy egy ilyen közeli korszak szakmai megítélése mindenképpen nehézségekbe ütközhet.