Sport

Megszűnés határán a Magyar Olimpiai Bizottság

Bors

Létrehozva: 2015.02.24.

Megérkezett a bíróság írásos indoklása, miszerint a Magyar Olimpiai Bizottság tulajdonképpen törvénytelenül működik.

Megérkezett az olimpiai bizottsághoz az a bírósági ítélet, amely kvázi kimondja, hogy a MOB törvénytelenül működik. A Fővárosi Ítélőtábla megsemmisítette a 2012. február 26-i és a 2012. április 22-i közgyűlésen hozott
határozatokat, épp azokat, amelyek a szervezetet újfajta működési pályára állították. Ezeken az összejöveteleken gyakorlatilag az egész magyar sportirányítás rendszerét átalakították, s új tisztségviselőket neveztek ki. Mindhiába!

Szabó Bence MOB-főtitkár a Borsnak elmondta: az ötkarikás szervezet jogászai az írásos indoklásban nem találtak iránymutatást arra, hogy meg kellene ismételni a közgyűléseket.

– Egyébként is, volt egy újabb közgyűlés, ahol elfogadták ugyanazokat a szabályváltoztatásokat – említette Szabó.

Való igaz, az ítéletben nincs ilyen iránymutatás. És az is tény, hogy volt egy újabb közgyűlés. Ám nem azokkal a tagokkal tartották meg, s nem olyan létszámban, ahogy kellett volna.

Török Ferenc öttusázó olimpiai bajnok, az ügy kirobbantója leszögezte: az ügyészséghez és a bírósághoz fordul, mégpedig azzal a felszólítással, hogy állítsa helyre a törvényességi rendet.

– A bíróság ugyanezt kéri majd a MOB-tól, s akkor már nem tehet mást, a szabályok betartásával meg kell ismételnie a közgyűlést. Ha ennek nem tesz 30 napon belül eleget, elrendelik a MOB megszüntetését.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek