Celeb

Magyarországra költözik a szlovák Rising Star-os

Sz. B.

Létrehozva: 2015.02.27.

A Rising Star című műsor egyik nyertese kétségtelenül a harmadik helyen végzett Peter Srámek lett, akinek a legtöbb felkérést jósolják a verseny után.

A szlovák fiú a siker kedvéért elkezdett magyarul tanulni, szívét-lelkét beleadta minden egyes produkciójába, amivel megnyerte magának a közönséget. Jelenleg éppen Szlovákiában állomásozik, ugyanis szeretné befejezni tanulmányait.

– Fantasztikusan éreztem magam Budapesten, olyan volt számomra, mint egy álom. Az elején féltem, hogyan fogadnak majd, hiszen a nyelvet is alig beszélem, de meglepődtem és nagyon boldog voltam, amiért mindenki szeretettel és támogatással fordult felém. Soha senki nem éreztette velem, hogy én nem tartozom oda – magyarázta a fiú a Borsnak, akit anyukáján keresztül Szlovákiában értünk utol, s akitől azt is megtudtuk: már most vannak lekötött fellépései Magyarországon. Az ingázás azonban hosszú távon megoldhatatlan a két ország között, ezért szeretne elköltözni.

– A karrieremet elsősorban Magyarországon képzelem el, hiszen be kell bizonyítanom a magyar közönségnek, hogy rászolgáltam erre a szép helyezésre. A fő célom most, hogy megtanuljam tisztességesen a magyar nyelvet, utána szeretnék Magyarországra költözni – tette hozzá Peter, aki tisztában van vele, hogy családja nem tud vele tartani, de úgy érzi, egyedül is helyt állna hazánkban.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139894_auto_resized.jpg
origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27186_resized.jpg?avcount=1713452113
origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135677_auto_resized.jpg
ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27188_resized.jpg?avcount=1713452113
origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135005_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713452113
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713452113
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók