Celeb

Bréking: Fábry Sándor dolgozni fog

Győrik L. Ferenc

Létrehozva: 2015.03.02.

Új helyszínen, kevesebb pénzért, de új műsorelemekkel folytatódhat Fábry Sándor műsora a közszolgálati adón. A showman dolgozni is fog.

Korábban azt ígérte, amint aláírták a szerződést, készségesen áll a Bors rendelkezésére: Fábry Sándor tartotta a szavát. A showman elárulta nekünk, év végéig biztosan láthatjuk majd a közszolgálati csatornák képernyőjén.

– Hétfőn aláírtunk, március 19-én visszatérünk a képernyőre – újságolta munkatársunknak. – A február így sajnos kiesett. Tizenhat adásra szerződtünk le, és lehetséges, hogy lesz egy tizenhetedik, szilveszteri műsor is, de erről később születik majd döntés. A bizonytalanság mindenkinek rossz, senki nem tud más munkát vállalni, nem tud tervezni. Most eloszlottak a kételyek és a sötét fellegek a fejünk fölül. Igaz, mi mindvégig úgy dolgoztunk, úgy tájékoztattam a munkatársaimat, hogy március 11-én kezdünk – emlékezett az elmúlt hetekre.

Mint ahogyan arról elsőként beszámoltunk, Fábry cégével nem hosszabbított szerződést az MTVA, majd hosszú tárgyalássorozat kezdődött, amelynek végén mégis megállapodtak: Fábry cége tovább gyárthatja a műsort. A szóbeli megállapodást már papíron is rögzítették.

– Lesznek változások. A forgatási helyszínünkről el kellett jönnünk, a Millenáris Teátrumot átépítik. Beköltözünk a székházba, ahol HD-stúdió áll majd a rendelkezésünkre, de a műsor színházi jellege megmarad. A bulvárszereplőket továbbra is hanyagoljuk a műsorban, igyekszünk a kulturális tartalmat és értékeket megtartani. A közönségszervezésben voltak nehézségek, így ebben is lesznek változások. Ha elhúzódnak a forgatások, a nézőket buszokkal szállítjuk majd a frekventált tömegközlekedési csomópontokra – mondta Fábry, majd kérdésünkre a tartalomról is beszélt.

– Korábban volt egy kísérletünk, külső helyszínen forgattunk, amikor egy műszakot kukásként dolgoztam le. Hasonló terveink vannak, „Sanyi, a hentes”, „Sanyi, a kéményseprő”... – természetesen magamról beszélek.

Az interneten évek óta egyre többen panaszkodnak: Fábry műsorából és személyiségéből mintha eltűnt volna a lelkesedés, a mindent elsöprő energia.

– Nem érzem, hogy így lenne, talán a nézőim öregedtek meg – mondta vic­celődve, majd a szerződése anyagi vonza­tára is kitért. – Csökkent a költségvetésünk, de nem olyan mértékben, hogy ne tudnánk színvonalas műsort készíteni. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090027_auto_resized.png
origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711724418
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092490_auto_resized.png
metropol.hu

Bereczki Krisztián csak gépre kötve tud aludni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091212_auto_resized.jpg
vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711724418
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089365_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711724418
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról