Aktuális

Egy Suzuki halott tulajdonosát büntetik

Fóris Gábor

Létrehozva: 2015.03.02.

Egyre több büntetés kerül a Suzukira, de az örökösöket ez hidegen hagyja.

A közterület-felügyelet járőrei naponta 4800 forintra büntetik meg a belvárosi forgalomcsillapított övezetben álló sárga Suzukit, az összbüntetés már százezer forint felett van.

A pótdíj nemfizetés esetén 15 napon túl már több mint háromszorosára emelkedik, ezért ha a tulajdonos gyorsan nem intézkedik, március közepére a büntetés összege az autó árát is meghaladhatja. Egy ilyen tíz év körüli Suzuki Wagon R+ ára 400–600 ezer forint között mozog a piacon.

– Ha lejár a fizetési határidő, levélben szólítjuk fel a tulajdonost, ha nem jelentkezik, fizetési meghagyást kezdeményez a cégünk ál­tal megbízott ügyvédi iroda – mondta Lóczi Szidónia, a Biokom Nkft. PR-menedzsere.

Információink szerint az autó tulajdonosa még tavaly elhunyt, az örökösöknek pedig hiába jelezték a problémát, azok a mai napig nem rendezték a helyzetet.

A jogszabály nem határozza meg, maximum hányszor lehet pótdíjazni, ezért amíg az autó ott áll, kapnia kell a pótdíjakat – tette hozzá Lóczi Szidónia.

A jelenlegi rekorder egy felszámolás alatt lévő pécsi cég, amely húsz autójával 253 Mikulás-csomagot gyűjtött össze, tartozása meghaladja a 3,5 millió forintot.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713517217
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713517217
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138042_auto_resized.jpg
vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713517217
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713517217
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713517217
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor