Aktuális

Borítja a közlekedést a vasárnapi zárva tartás

Bors

Létrehozva: 2015.03.06.

A BKK átírja a menetrendjét, és a fővárosi illetve Budapest környéki buszok nem fogják érinteni a törvény miatt vasárnap zárva tartó áruházakat.

Március 15-től vasárnaponként a közösségi közlekedési járatok nem érintik a zárva tartó áruházakat – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) sajtóosztálya. Az áruházakat érintő járatokon ünnepnapi közlekedési rendet lépteti életbe.

Ez alapján március 15-től a 38-as, a 38A, a 138-as, a 140B, a 204-es, a 218-as és a 238-as autóbusz vasárnap nem érinti a zárva tartó bevásárlóközpontokhoz tartozó megállókat.

További változás, hogy a buszjáratok számjelzésének egyértelműsítésére:

- a 92-es busz a jövőben is érinti a kistarcsai Auchan áruházat. Ugyanakkor munkanapokon a reggeli csúcsidőben, valamint vasárnap, amikor az áruház zárva tart, és a járat nem érinti azt, 92A jelzéssel közlekedik.
- a 135A jelzés megszűnik. A jövőben a 135-ös busz viszi az utasokat a 135A üzemidejében is, vasárnaponként a soroksári Auchan áruház érintése nélkül.

Az áruházak vasárnapi zárva tartása miatt a fentieken kívül március 15-től:

- a 48-as villamos vasárnaponként nem közlekedik
- vasárnaponként a 22-es, a 64-es, a 104-es, a 123-as, a 126-os, a 162-es, valamint a 236-os busz nem közlekedik, ugyanakkor a 22A, a 64A, a 104A, a 123A, a 236A, valamint a 262-es járat sűrűbben, a jelenlegi ünnepnapi követési gyakorisággal jár
- a 126A jelzésű busz vasárnaponként napközben a 296-os járatéval összehangolt menetrend szerint 20-40 percenként közlekedik, közösen 20 percenként jár majd
- a 224-es busz vasárnaponként nem érinti majd a Fót, Auchan áruház és a Szántóföld utca megállóhelyet, ünnepnapokon pedig a továbbiakban sem közlekedik.

Azokon a hétvégéken, amikor a törvény adta lehetőséggel élve a bevásárlóközpontok nyitva tartanak, az áruházakhoz közlekedő járatok a jelenlegi vasárnapi közlekedési rend szerint érintik majd azokat. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141540_auto_resized.jpg
origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713503411
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142428_auto_resized.png
metropol.hu

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713503411
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713503411
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713503411
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze