Aktuális

Kávézóba fektet a hajléktalanból lett lottómilliomos

Sudár Ágnes/Kisalföld

Létrehozva: 2015.03.06.

A győri lottómilliomosként megismert Andraschek László nem herdálta el hatalmas nyereményét: a hétvégén kávézót nyit, ahol alapítványuk is otthonra talál.

Andraschek László egy évvel ezelőtt állt ki a nyilvánosság elé, hogy elmondja: lottómilliomos lett. Több mint félmilliárdot nyert a skandináv lottón.

˝Nem szórjuk el a pénzt, akkor sem, ha rokon kéri – meséli most a Kisalföldnek Andraschek László. – Valószínűleg zsigeri dolog, hogy nem költünk összevissza.˝

László felesége, Anikó továbbra sem adta fel a tervét, hogy létrehozza a szenvedélybetegeket segítő alapítványát. Ennek a székhelye az a kávézó lesz, ami a hétvégén nyílik Győrben. Csokoládé lesz és üdítő is. Alkohol nem. A bevételből szeretnék fenntartani az alapítványt.

Az elmúlt egy évre visszatekintve elmondták: legnehezebb az volt, hogy megtanuljanak nemet mondani. Amíg szegények voltak, sokkal könnyebben adták oda az utolsó ezer forintjukat, mert tudták: sorstársaik megbecsülik azt a pénzt. Anikó elmondása szerint volt, hogy Debrecenből érkezett hozzájuk egy anya két gyerekével, és a bedőlt lakáshitelére kért segítséget. Leültették őket, megetették, aztán hazaküldték. Ez már nem ment. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711664411
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080488_auto_resized.jpg
vg.hu

Döntöttek az új üzemanyagárakról: szerdától megint drágább lesz a benzin – nem is kevéssel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17072266_auto_resized.jpg
ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091527_auto_resized.jpg
vg.hu

Az orosz hadiflotta is megjelent a Vörös-tengeren

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711664411
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711664411
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei