Életét örökre meghatározta Etus szerepe a Szomszédok című teleregényben. Boldog házasságban él férjével, Horváth Ádám rendezővel.
Tizenhat év telt el a Szomszédok befejezése óta. Az interjú előtt azt mondta, még mindig hiányzik önnek a sorozat.
Igen, hiányzik. 1999-ben, tizenhárom év után hagytuk abba, és az egy borzasztó korszak volt. Megszoktuk, hogy kéthetente forgattunk. A férjem megírta a forgatókönyvet, megtanultuk és péntek, szombat, vasárnap leforgattuk az aktuális részt. Szörnyű volt, amikor mindez megszűnt. Hiányzott az életritmus, a munka és a többiek is, hiszen szerettük egymást. Szerencsére próbáltam, játszottam, akadt elfoglaltságom, de ez nagy hiányérzet volt az életemben. Öt évre rá érkezett az Életképek. Hat évig ment, aztán az is véget ért.
Mivel sikerült kitöltenie a sorozatok lezárását követő lelki űrt?
Nehéz, nagyon nehéz az ilyesmi. Túl sok szabadidőnk lett, nem szoktuk ezt meg. Évtizedekig úgy éltünk, hogy korán keltünk, rohantunk, dolgoztunk. A férjemmel imádunk dolgozni és azzal foglalkozhatunk, amit szeretünk. Ez nem is munka, szenvedély, noha néha azt is meg kellett csinálni, amit éppen nem szerettünk. A férjem tanít a Színművészeti Egyetemen, én pedig játszom még. Azt élvezzük, hogy reggel nem kell korán kelnünk. Sokat alszunk. Jövünk-megyünk a világban, színházba járunk...
A legtöbb színész tragédiaként fogja fel, ha azonosítják a szerepével. Önnek teher vagy áldás, hogy a mai napig Etusként él az emberek emlékezetében?
Nekem nem baj. Szimpatikus szerep volt, szerettem és engem is szerettek. Előtte már sokat tévéztem, ismertek, de nem ennyire. Etusnak köszönhetően a legutolsó faluban is tudták, ki vagyok. Valóban teljesen azonosítottak a szerepemmel, és a mai napig megszólítanak. Kérdezik, hogy van például Julcsi vagy a többiek. Előfordult, hogy betértem egy üzletbe és az eladó rohant utánam, hogy „Etus, a veje most vásárolt egy virágcsokrot”. Ja, igen, a vejem, az a Kulka gondoltam magamban. „Nem is mondta önnek?” Mire én csak annyit feleltem: nem, de este megyek hozzájuk, majd megmutatja. Vagy lehet, nekem vette?
Van kedvenc szerepe?
Ilyen nincs, inkább arra emlékszem, hogy volt egy-kettő, amit utáltam. Azokra jobban emlékszem. Nem árulom el, melyek ezek, nem csinálok reklámot az írónak. Két vagy három olyan szerepem volt, amit szenvedésként éltem meg, és ezek meg is buktak.
Rengeteg fiatalkori fényképet láttam önről. Mindegyiken rövid haja volt. Miért?
Mert nagyon vacak a hajam. Ez tinédzserkoromban volt szomorú, amikor a hosszú haj hódított. Megnövesztettem, aztán levágattam. Először is rosszul állt, másrészről nem bírtam, ha megcsinálták frizurának. Viszont a munkámból adódóan rengeteg parókát viselhettem, és azokat szerettem. Egy gyönyörű, hosszú, szőke parókát nemcsak a darabban, hanem egy hétig civilként is hordtam. Azon vigyorogtam, hogy senki nem ismert meg. Amit évek alatt a szerepek miatt műveltek a hajammal, már az is csoda, hogy még van hajam.
Öt évtizede él házasságban Horváth Ádám rendezővel. Elevenítsük fel az első találkozásukat, illetve az esküvőjük napját.
Óh, emlékszem mindkettőre. Győrben voltam színésznő. Egyszer csak jött velem szembe egy férfi, akinek olyan szeme volt, hogy elvesztem benne. Fantasztikus jelenség. Megismerkedtünk, de aztán három évig alig találkoztunk, mert visszajött Budapestre. Aztán én is felkerültem a Madách Színházba, randevúzgatni kezdtünk és egyszer csak szerelem lett a dologból.
Az esküvőnket 1966-ban tartottuk, egy szombati napon. Csak mi ketten és tanúk. Főpróbáról rohantam az anyakönyvvezetőhöz. Egy néger nőt játszottam és csak annyi időm volt, hogy a sötét színt lefessem magamról. Még rendesen sminkelni sem tudtam, mert kettőre oda kellett érni a hivatalba. Így volt csak szabad időpont. Aztán visszarohantam a színházba, ahol senki nem tudta, hogy épp férjhez mentem, és lejátszottam három előadást. Addigra a „násznép” már becsiccsentett, én meg munka után csatlakoztam hozzájuk.
Úgy néz ki, egymásnak lettek teremtve.
Én is úgy érzem. Nagyon ritka, hogy az ember megtalálja a másik felét. Felnézek rá, szellemileg is. Ez az alap. Ha nem tudnék felnézni rá, akkor mi értelme lenne a kapcsolatnak? Ő igazi társ. Nekem nincsenek locsi-fecsi barátnőim, akik aztán engem is jól kibeszélnek. Én Ádámmal beszélek meg mindent. Ő az első számú barátom. Tőle kérek tanácsot, ha úgy adódik. Az emberek úgy tekintenek arra, aki hosszú kapcsolatban él, mintha őrült lenne. Nem hiszek abban, hogy például egy negyvenéves kapcsolat egyszer csak elmúlik és holnap már itt az új szerelem. Nem szabad ilyen könnyen venni a szerelmet és ilyen példát mutatni a fiataloknak. Egy kapcsolatért tenni kell.
Családot viszont nem alapítottak.
Mert neki már volt két kisgyereke. Én felkerültem Győrből Budapestre, várt a színház, dolgoztam, és akkor egyáltalán nem akartam gyereket. Akkoriban ez nem volt divat. Halász Jutka volt talán az első, aki szült. Ha egy színésznő gyereket szült, kiesett a körforgásból. Nem vették jó néven. Hiányzott belőlem a „mindenáron gyereket akarok” vágy, nem akartam. Mindig rohantam, imádtam, amit csináltam.
Mi a legrosszabb tulajdonsága?
Sértődős vagyok és már akkor harapok, amikor még csak érzem, hogy bánthatnak. Ráadásul van egy furcsa humorérzékem, amit nem mindenki ért és van, aki úgy érzi, megbántottam. Ha ezt észreveszem, rögtön igyekszem megbeszélni a történteket az illetővel és utána még mindig eldönthetjük, hogyan tovább.
Átélt egy világháborút és az 1956-os forradalmat. Milyen emlékeket őriz ezen időszakokról?
A háború alatt hét hétig éltünk a pincében, összezárva körülbelül hatvan másik emberrel. A szőnyegbombázások alatt fogni kellett a kezemet, féltem. Életveszélyben voltunk, bár ez gyerekként nem tudatosult bennem. A felnőttek hóból csináltak nekünk ivóvizet. Felolvasztották és felforralták. A papám tudta, hogy háború lesz, összegyűjtötte előtte a lisztet, lencsét, babot. A nők még kenyeret is sütöttek a pincében. A lakóházunkat komoly bombatalálat érte, de szerencsére maradtak ép részei. Szerencsére a mi családunk nem veszített el embert a háború alatt.
Az ismerősei Karcsinak szólítják. Hogyan lett Karolából Karcsika?
Gyerekkoromban Dudunak hívtak, aztán a gimnáziumban Csűri lettem. Aztán a Színművészetin Karoláztak. Az kibírhatatlan, borzasztó. Elkezdtek Karcsizni: én ezt viszont szeretem. Egyébként eredetileg Karolina vagyok, de fiatalként belegondoltam, hogy majd idősen Lina néni leszek, és elborzadtam. Amikor kiállították a személyi igazolványomat, nagy nehezen meggyőztem a rendőrt, hogy Karolát írjon bele.
Közös boltba járt Radnóti Fannival
Gyakorlatilag egymás szomszédságában éltek Radnóti Miklós özvegyével, Fannival. Személyesen nem, de látásból ismerték egymást, noha akkor nem tudta, ki az az asszony. Később kiderült az is, hogy egy üzletbe jártak. Egyébként pont a napokban olvassa Fanni naplóját.
