Celeb

Kiss Ramóna popsijára is osztanak szerepet

A. T.

Létrehozva: 2015.03.10.

Kiss Ramónának elképesztően gömbölyű popója van, amin szerencsére a rendezők szeme is egyre többször akad meg, szabad utat engedve ezzel Kiss Ramóna vele született tehetségének.

A színésznő idomait ezúttal a Bánfalvy Stúdió égisze alatt bemutatott Estére szabad a kecó, avagy a londoni szextett című vígjátékban kukkoltuk meg, ahol több jelenetben is fekete babydollban flangál a színpadon. Rami a popsiját büszkén vállalhatja – vállalja is – színpadon és a televízió képernyőjén egyaránt. A Barátok közt Szentmihályi Zsófijaként ugyanis meglehetősen gyakran bocsátkozik kalandokba, és a heves csók-, valamint intim jelenetek során többször láthattuk már melltartóban, bugyiban.

A tökéletes formákért Ramóna persze sokat tesz.

– Dolgozom érte minden pillanatban, de genetikailag is a szerencsések táborába tartozom, így a bűnös falatokat sem kell megtagadnom magamtól. A comb és fenék bőrének feszességéért, keménységéért rendszeresen edzek. Nagyon szeretek futni, és amikor csak tehetem, cardiózom, taposógépezek és kerékpározom – árulta el Ramóna vonzó hátsója titkát.

De vajon hogyan éli meg, hogy egy-egy szerepének köszönhetően tömegek mustrálják?

– A színészet erről is szól. Az arcunkat, a testünket adjuk magunkból a karakter megformálásához, és ha a jelenet megkívánja, hogy babydollban legyek, akkor én ebben nem találok kivetnivalót.

Ramónát persze arról is faggattuk, hogy szabad-e a szíve, vagy van valaki az életében, aki talán nem boldog attól, hogy más is a babydoll alá lát, de kedvesen közölte: a szívügyeiről nem beszél.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191045_auto_resized.jpg
origo.hu

Veszélyes túra az andalúziai El Caminito del Rey

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27822_resized.jpg?avcount=1715004018
origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193170_auto_resized.png
metropol.hu

Mitől fél ennyire? Testőrkommandót bérelt Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192919_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A Liverpool sztárja kiakadt, törölte az összes klubbal kapcsolatos posztját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188241_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192466_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Dárdai Pál 30 milliót követel, Berlinben 121 érvet hoztak fel ellene és mellette

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27823_resized.jpg?avcount=1715004018
origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190028_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715004018
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715004018
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193677_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/O-ZemWK5R4UOhtfHVzZG6o1f4wJWAUPP78yCSqZVn9w/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZmZGM0NGVmM2EzZDRkYzJiOThjZjU4MmQ5MGZlNjYw.jpg
BELVISZÁLY

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/YKkU07h9xrm3XHWF8M0MFfDaUt5bB-7Ss1CkRSFuD0c/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ1OTZkZGE4ZjkzZTQwNjg5MTM4OGQwMzVlZGU3OTU1.jpg
megdöbbentő

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel