Petőfi Sándor 1849-ben elesett a segesvári csatában! – én is így tanultam az iskolában. Ugyan bizonyítékot senki nem talált erre, mégis minden tankönyvben szerepel most is.
Jól hangzik. Kerek a történet. Büszkék lehetünk rá. A nagy magyar költőnk beteljesítette sorsát: nem ágyban, párnák közt halt meg, hanem a csatamezőn, ahogy írta versében. Generációk nőttek fel ebben a hiszemben.
Aztán 1989-ben jött egy kazánkészítő, vállalkozó és előállt azzal az elmélettel, hogy Petőfi Sándor valójában Szibériában, Barguzinban élt még hét évet, ott is írt verseket, és családot is alapított. A tudósoknak, kutatóknak égnek állt a haja és első szóra hazugnak bélyegezték a kazánkirályt, anélkül, hogy ránéztek volna a csontokra.
Morvai Ferenc az elmúlt 26 évben kapott hideget, meleget. Bántalmazták, fenyegették, üldözték, még az autóját is felgyújtották, mégis kiáll a meggyőződése mellett. Csodálom a bátorságát.
Miért ne élhetett volna tovább Petőfi Szibériában? Vagy a világ bármely pontján? Ha valóban bebizonyosodik, hogy a barguzini csontváz Petőfi Sándoré, akkor sem omlik össze a nemzetünk. Másnap is járni fog a metró, a boltok kinyitnak. Csak egy újabb mesével lesz kevesebb a történelem...
