Celeb

Gesztesi: hazugság, hogy kirúgtak

F. Zs.

Létrehozva: 2015.03.23.

A jeles színész úgy érzi, hadjárat folyik ellene. Állítja, egy alkoholista nem lenne képes megtanulni naponta harminc oldal szöveget.

Rossz munkaerőnek és alkoholproblémákkal küzdő embernek állították be Gesztesi Károlyt azok a cikkek, amelyek a múlt héten a Blikkben jelentek meg. Ezek szerint a színésznek a Jóban Rosszban című sorozatból is azért kellett azonnali hatállyal távoznia, mert olyan állapotban érkezett a stúdióba, hogy a felvételeken is látszott, részeg.

A Bors munkatársa péntek este részt vett egy előadáson, amiben az 51 éves művész is játszott, teljesen józanul. Alakítását vastapssal ju­talmaz­ta a közönség. Szombaton telefonon gratuláltunk a művésznek, és arra voltunk kíváncsiak, hogy mi igaz a róla szóló cikkekből.

– Hét előadásom volt öt nap alatt, kicsit rekedt vagyok. Azt gondolom a kialakult helyzetről, hogy nagy hazugság az egész. Így egyszerűen. Én felmondok egy cégnél, ahol eltöltöttem majdnem 3000 napot. Szépen elbúcsúztam tőlük, de köszönet helyett megint kaptam egy nagy fülest. Nem baj, túlélem. Nagy spórolás van mindenhol, így biztos egyszerűbb. Egyébként nem annyi volt a gázsim, mint amennyit írtak, egy „kicsit több” – tette hozzá a tőle megszokott göndör kacajával, majd folytatta:

– Erre azt mondom, hogy napi három-négy órákat kell tanulni a szöveget, általában éjszaka, mikor mindenki alszik. És ezt másnap el is kell mondani. Harminc oldalakról beszélünk, megdolgoztam a pénzemért. A piálásról pedig annyit, hogy aki azt mondja, ezt berúgva utánam tudja csinálni, az előtt meghajlok a főtéren – mondta határozottan.

Felbukkantak olyan hírek is, hogy mi­után Gesztesiről ennyi negatív dolog jelent meg, talán örökre elveszíti a szerethető, nagymackós imázsát.

– Nem tudták kinyírni a karakteremet, ahol csak fellépek, járok az utcán vagy sétálok a Duna-parton, ott szeretnek. Persze látom, hogy most egyfajta katasztrófaturizmus alakult ki körülöttem, árgus szemek figyelnek. Ez sem baj – hangsúlyozta.

A rosszindulatú híresztelésekkel ellentétben a színész nem akarja a bíróságon bizonygatni az igazát, azt mondja, nem fog pereskedni. Csinálja tovább a dolgát, ahogy eddig is tette.

– Nem tagadom, volt két ne­héz napom, emberből vagyok, megviselt, hogy így bánt velem a bulvár. De megyünk tovább. Hujber Feri barátommal kaptunk egy felkérést egy amerikai turnéra. Hat városban játszunk majd, egy hónapig leszünk kint. Május elején indulunk, angol szövegű musicalt adunk elő. Ezután készülök egy új darabra, a Karinthy Színpadon lesz egy előadás, amit Kővári Kati rendez. A bemutatója szeptemberben várható. Tahi Tóth László és Voith Ági lesz többek között a partnerem. Maradjunk annyiban, nem hinném, hogy ilyen kaliberű színészek társulnának mellém, ha egy megbízhatatlan piás lennék.

 

Visszavonta a nyilatkozatot

Gesztesi Károly az általa jóváhagyott cikket később írásban visszavonta. Ám mivel kielégítő magyarázatot nem adott arra, hogy miért teszi, ezt a Bors nem fogadta el.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145808_auto_resized.jpg
origo.hu

Ilyen még nem volt: aranyat lövell ki egy vulkán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713621312
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147246_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147011_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Tapintható a feszültség a sajtóban – Putyin megtudta, kinek a fegyvere végezte ki az emberét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147221_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nahát, egy merő örömhír ez a TISZA-lista – nagyon köszönjük, Magyar Péter úr!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27247_resized.jpg?avcount=1713621312
origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144504_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Ilyen a mesés Szalajka-völgy egy amerikai youtuber szemével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713621312
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713621312
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27243_resized.jpg?avcount=1713621312
magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/OkUOr10Z6uyqLLfKGDZlKN021eZBQVGdgSF7eoz1Tc4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RkMGY1ODYwMmI4YzRlNjk4MGMzNzZmYjE0YTJlZDk4.jpg
Karrier

„Ilyen helyzetben pofont kapni..." - Kökény Dani menedzsere az internetről értesült, hogy az énekes dobta őt

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/rMzjipdtXOMfmSNX33HdfJ-G_WqVD2OJ9h-ez8xqidM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGE3ZjY4NzIwMDQxY2U4ODM3OTZmYTkwOTU4YjRj.jpg
Dráma

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?