Aktuális

Bagóért árulják a Perczel-kastélyt

H. Z.

Létrehozva: 2015.03.25.

Egy felújított panellakás áráért kínálják a szigetvári Perczel-kastélyt. Bár vannak érdeklődők, az épület állapota sokakat eltántorít.

Az egyik hirdetési portálon igazán különleges épületre bukkant a Bors. A Szigetvártól néhány kilométerre található Rózsafán álló Perczel-kastélyt árulják megvételre. Az 1900-as évek elején készült, ma már műemlék épületet dr. Perczel Tibor építtette. Azt nem tudni, hogy az eredeti tulajdonos az 1848-as szabadságharc tábornokával, Perczel Mórral milyen rokoni kapcsolatban állt, ha valóban így volt.

– A kastély alapterülete 589 négyzetméter, a hozzá tartozó, korábban parkosított terület mintegy 29 ezer négyzetméter – mondta a Borsnak Nagy Gábor, a Duna House értékesítője.

– A jelenlegi tulajdonos 1993-ban vásárolta meg az ingatlant és költött is rá, ám mivel nem sikerült állami támogatást szerezni, és az őrzése sem volt megoldott, széthordták a belsejét. A nyílászárókat, fa gerendákat a környékbeliek tűzifának használták. Még a burkolatokat is felszedték. A tető több helyen beomlott, beázik. Nagyjából százmilliós tétel lenne a felújítása – tette hozzá Nagy Gábor, aki szerint a kastély vízellátását korábban az épület előtt lévő ásott kútból oldották meg.

Mivel a kastély hosszú ideje elhagyatottan áll, gyakorlatilag rommá vált. Tulajdonképpen csak a főfalak állnak. Az ingatlant több mint egy éve árulják. Főleg orosz és olasz érdeklődők vannak. Az ár azért ilyen alacsony, mert már telekáron odaadná a tulajdonosa a kastélyt, csak vigyék.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139620_auto_resized.jpg
origo.hu

Hídpénzbotrány: itt van Karácsony embereinek szánalmas magyarázkodása és menekülése- videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27172_resized.jpg?avcount=1713421512
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135226_auto_resized.jpg
vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134259_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Spanyolország döntött: fokozza a nyomást Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27171_resized.jpg?avcount=1713421512
origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133601_auto_resized.jpg
travelo.hu

1000 év után tért vissza a víz az ókori római látványosságba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713421512
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713421512
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713421512
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni