Aktuális

A pilóta előrevetítette a tömeggyilkosságot

T.H.

Létrehozva: 2015.03.29.

Lubitz volt barátnője nyilatkozatából kiderült, a férfi lázálmoktól szenvedett és tudta, olyat tesz majd, amitől mindenki megjegyzi a nevét.

A Bild német lapnak nyilatkozott a lezuhant Germanwings gép másodpilótája, Andreas Lubitz volt barátnője. Maria, elmondta: a férfi neki korábban arról beszélt, hogy egy napon olyat tesz, ami után mindenki emlékezni fog a nevére. A pár öt hónapon át dolgozott együtt és volt egymással szerelmi kapcsolatban – amelynek azért lett vége, mert Andreas Lubitz komoly problémákkal küszködött: például többször felriadt álmából ezt kiabálva: „Zuhanunk!”.

A férfi egyébként – a híradások szerint – megszállottja volt a francia Alpoknak, jól ismerte a katasztrófa helyszínét, amelyet korábban vitorlázórepülővel többször átrepült.

A baleset helyszínén folyamatosan zajlik a kutatás, a mentés vezetője, Patrick Touron elmondta, hogy a 150 áldozat azonosítása nem lesz egyszerű, mert a repülőgép becsapódása olyan erős volt, hogy eddig egyetlen ép holttestet sem találtak.

Mint ismert, a Germanwings Barcelona–Düsseldorf útvonalon közlekedő gépe kedd délelőtt hegyoldalnak csapódott Franciaország déli részén, az Alpokban. A hatóságok szerint azért, mert a másodpilóta, Andreas Lubitz bezárkózott a pilótakabinba, és szándékosan vezette a gépet a hegyoldalnak.
A Lufthansa fejenként öt­venezer eurós gyorssegélyt utal ki az áldozatok hozzátartozóinak.

Máskor is öltek pilóták

Hiába a tökéletes technika, a drákói biztonsági intézkedések, az utasok soha nincsenek százszázalékos biztonságban, mert időről időre felbukkannak olyan pilóták, akik lelki sérülésük, szakmai sértettségük vagy szerelmi csalódásuk miatt egy egész repülőgépnyi embert készek halálba rántani. Nem a Germanwings esete volt az első, amikor ez bebizonyosodott.
– Baj van!
– Mi a baj?
– A baj én vagyok – hangzott a fekete doboz felvételén, majd lövések dördültek, és a Pacific Southwest Airline BAe 146-os repülőgépe néhány perccel később a kaliforniai Cayucos mellett a földbe csapódott. Ez 1987. december 7-én történt, a merénylő a légitársaság egyik alkalmazottja volt, és főnöke iránti bosszúja miatt nem csak felettesét végezte ki a fedélzetre csempészett Magnummal, de a pilótákat is lelőtte, s végül a becsapódás következtében mindenki odaveszett.

1994. augusztus 21-én a felszállás után nem sokkal egy marokkói gép csapódott az Atlas-hegységbe, miután a kapitány kikapcsolta a robotpilótát, és szándékos zuhanásba vitte az ATR–42-est. Mind a 44-en odavesztek.

1999. október 31-én az Egypt Air New York–Kairó járata zuhant az Atlanti-óceánba, a Boeing B–767-esen 217-en tartózkodtak, és a vizsgálatok szerint az első tiszt vezette szándékosan az óceánba. A vélt ok: szerelmi csalódás.

Alig másfél évvel ezelőtt a mostani, franciaországi esethez kísértetiesen hasonló módon zuhant le egy gép Afrikában. 2013 novemberében a Mozambique Airlines Maputo-Luanda járatának kapitánya zárta ki az első tisztet a kabinból, majd a földnek vezette az Embraer 190-es repülőgépet, 33 ember halálát okozva.
A legriasztóbb az, hogy senki sem sejtette előre a pilóták környezetében, hogy mire készülnek, így lehetetlen volt a bekövetkezett tragikus eseményeket megelőzni. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139654_auto_resized.jpg
origo.hu

Miley Cyrust brutálisan összeverték egy női vécében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27193_resized.jpg?avcount=1713467713
origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141707_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27194_resized.jpg?avcount=1713467713
origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713467713
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713467713
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze