Celeb

Harmincezer forinttal szabadul a sittről Damu

D. Á.

Létrehozva: 2015.03.30.

Keserédes lesz a szabadság Damu Rolandnak, aki tettre készen, de üres zsebbel hagyja el három év után börtönét. Ráadásul vissza kell fizetnie a baráti kölcsönöket, a gyermektartási díjat is, melyet az állam fizetett helyette.

Mihez kell több erő? Ahhoz, hogy „túléljük” a börtönt, vagy ahhoz, hogy a raboskodás után újraépítsük azt, ami romba dőlt? Damu Rolandnak talán még csak most jön a neheze. Szinte napokon belül a friss levegő mély belélegzése után belecsöppen a szürke hétköznapokba, és feleségével, Edinával az oldalán kell elgondolkodnia arról, hogyan tovább.

A Bors értesülései szerint 30 ezer forinttal szabadul börtönéből. Kérdés, miként tudja felépíteni életét és kifizetni felhalmozott adósságait ennyi pénzzel a zsebében az a férfi, aki korábban biztos egzisztenciához szokott, mert népszerű, elismert és foglalkoztatott színész volt, aki tévé-, szinkron- és színpadi szereplések mellett még színitanodában is tanította a mesterséget. Damu tettrekész, és alig várja, hogy munkába álljon. 

Szüksége is van a keresetre, mert amint kilép a börtön kapuján, szembesülnie kell tartozásaival. A nyakában lévő milliós adósság – bűnügyi, bírósági költség, korábbi baráti kölcsön visszafizetésére kötelező ítélet – újabb tételekkel nőhet, miután az állam a börtönévek alatt megelőlegezte neki a gyerektartást, amely évekig havi ötvenezer forint volt kisebbik fia, Benji után. A bíróság ezt az összeget a Jóban Rosszban sorozattól kapott fizetése alapján állapította meg. Damu a börtönből gyerektartás csökkentése miatt pert is indított, aminek nyomán havi 2500 forintban állapították meg az összeget. 

– Lelkileg, szellemileg és testileg is friss, jó állapotban van, összeszedett – nyilatkozta lapunknak dr. Sebestyén Tamás, a színész ügyvédje.

– Rengeteg terve van, alig várja, hogy kiengedjék, és megvalósítsa az elképzeléseit. Tény, hogy nem lesz egyszerű dolga, mivel, ha ilyen helyzetben valaki azonnal munkába áll, akkor is csak egy hónap elteltével kap fizetést. A számlák pedig addig is jönnek. Biztos vagyok benne, hogy könnyen magára fog találni, hiszen egy nagyon jó szakmai múlttal rendelkező emberről beszélünk.

A színész ügyvédjétől azt is megtudtuk, hogy Damu a körülbelül két évvel ezelőtt, a börtönben elvett szerelméhez, Edinához fog költözni, aki minden bizonnyal alig várja már, hogy maga mellett tudja férjét. Edina megfogadta, a bajban is hites ura mellett lesz. A színész rajta kívül csak édesapjára számíthat, anyjával, és testvéreivel ugyanis nemigen tartja a kapcsolatot. 

Ahogyan a Bors arról korábban beszámolt, Damut 2010 novemberében tartóztatták le, mert volt menyasszonyát, Vajna – akkor még Palácsik – Tímeát megverte és megerőszakolta. Hamarosan ki is mérték rá a 4,5 év letöltendő börtönt, ám jó magaviselete miatt ennek csak a kétharmadát kell letöltenie, vagyis húsvétra már otthon lehet.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713570313
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143905_auto_resized.png
hirtv.hu

Háború Ukrajnában - Kiderült, valójában miért támadta meg Irán Izraelt + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135658_auto_resized.png
hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713570313
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140532_auto_resized.jpg
astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713570313
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713570313
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt