Aktuális

Haláleset rontotta el a bulabőségbulit

Bors

Létrehozva: 2015.03.30.

Kecsegtető a lebegés, az, hogy az ember sokkal könnyebb, ami segíti az akrobatikát, de vízben szexelni egyáltalán nem veszélytelen dolog.

Borzasztó halált halt egy szvingerező vendég egy angliai szexklubban. A párcserés „Pussy Galore”-party, magyarán bulabőségbuli, amit speciális, James Bond-tematikában szerveztek meg, egészen jól indult, kezdett mindenki belemerülni az élvezetekbe a különböző helyiségekben, amikor egyszer csak egy nő sikoltozása vetett véget az örömködésnek.

A természetesen pucér hölgy a fűtött úszómedencében élvezkedett partnerével, ott történt a baj. A medence ugyanis fokozatosan mélyülő.

– A férfi elkezdett a víz felszínén csapkodni, kapálózni a kezével. Azt hittem, játszik, hülyéskedik – idézte fel a hirtelen elmerülésének pillanatát egy másik szvingerező.

Mire kirángatták a medencéből a pórul járt vendéget, már eszméletlen volt. Bár a 35 éves ember azon nyomban szívmasszázsban és elsősegélyben részesült, még ott, a klubban életét vesztette.

– Mindannyiunkat hatalmas sokk ért. Kiáltozást hallottam, hogy valaki a medence fenekén fekszik. Körülbelül hatan voltak a vízben. Beugrottam, és kihúztam a vendéget. Egy ápolónővér is akadt a helyszínen, ő nyújtott elsősegélyt – mondta a 66 éves szervező, Richard Stanley. – Még soha nem történt nálunk ilyen tragédia. Borzalmas volt látni, részvétem a családjának. A rendőrség szerint nincs gyanú a bűncselekményre.

A Radlett Adult Parties nevű „vállalkozás” rendszeres időközönként szervez tematikus szexpartikat, amikre tapasztalt és kezdő szvingerezőket is vár. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27179_resized.jpg?avcount=1713446711
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136266_auto_resized.png
metropol.hu

„Pokolian jól játszott” – Edzője áradozik a magyar fociválogatott sztárjáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129064_auto_resized.png
hirtv.hu

Menczer Tamás: Ilyet csak egy tróger csinál + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109457_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Óriási felháborodást válott ki a Tesco legújabb lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140764_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Kitörhet a harmadik világháború Zelenszkij kérésére? + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27185_resized.jpg?avcount=1713446711
origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713446711
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713446711
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2j4WjlDTByt1AELMJef6jQKpFHH6SgkBUQknDCgEnf4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNjZDNlMjYzNjA2YzRiNGQ5MGFlOWJkZTQzNTE1YWIy.jpg
Politika

Hídpénzbotrány: Lassan kirajzolódik a pénz útja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül