Celeb

Sztárként tért haza Amerikából Radics Gigi

Bors

Létrehozva: 2015.04.07.

Tömeg fogadta Radics Gigit hétvégi koncertjén, miután több hónapos távollét után visszatért Amerikából. Az énekesnő fellépésén a Bors is jelen volt.

Alaposan megváltozott azalatt a közel négy hónap alatt Radics Gigi, amit kint töltött az Egyesült Államokban a családjával: felnőttesebbé, nőiesebbé vált. Ahogy arról a Bors már korábban beszámolt, a 19 éves énekesnő januárban utazott szüleivel a tengerentúlra – kezdetben csupán nyaralásról, később pedig már a kiköltözésről szóltak a pletykák. Ám most úgy tűnik, az amerikai álom itthon valósul meg. A Megasztár 6 győztesének ugyanis nem lehet oka panaszra, imádja őt a közönség.

Visszatérését követő első, szegedi fellépésén a Bors is jelen volt, ahol hatalmas tömeg, sikítozó rajongók és autogramvadászok hada várta. Az énekesnő szombat este – tíz perc késéssel – 7.40-kor lépett az egyik népszerű bevásárlóközpont színpadára, ahol zenészei kíséretében kedvenc dalaival szórakoztatta a közönséget. Az alig félórás műsor után az énekesnő a színpad mellett fogadta a hatalmas tömeget: fényképezkedett, autogramot osztogatott és puszival köszöntötte lelkes rajongóit. Legalább fél órán át nem tudott – és persze nem is akart – szabadulni az aláírását kérők gyűrűjéből.

Sajnos a hazatérés nemcsak örömteli perceket okozott az énekesnőnek, hanem bosszúságot is. Húsvéthétfőre ugyanis egy magát Darkshadow-nak nevező csoport feltörte a sztár hivatalos oldalát, így elérhetetlenné vált a gigiprodukcio.hu nevű portál, ahol eredetileg Gigi koncertidőpontjai, hivatalos fotói és videói voltak elérhetők. A sztár menedzsere, Sárdi Mariann a Borsot arról tájékoztatta, hogy dolgoznak a probléma megoldásán, de nem tudják megmondani, mikorra tudják visszaállítani az oldalt. Addig is türelmet kérnek a rajongóktól.

Lapunk szerette volna megkérdezni az énekesnőt amerikai útja felől, de mivel menedzsere nem kísérte el a vidéki fellépésre, nem nyilatkozott.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713528310
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713528310
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143358_auto_resized.png
metropol.hu

Benkő László fia megvédte az Omega Testamentumot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143697_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713528310
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713528310
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mGJs6JUJ_kJQLniyMBcE_Z_ve374ZcLOHcCOrrl5nfg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzY2JlNWM1NGU4OTRlMWNhNmI1MDgyZGYwM2U2N2M4.jpg
Csalódás

MC Hawer végleges döntést hozott: „Ennyi év alatt most már én belefáradtam”

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/T20uwgw1Vknkf9wCkccFf15UwJipxUt9bE_Vf2iNVic/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ5ZWUxYjNlMGJjZTQyOTBhYjM0ZWUyYzkzMjc0YTE3.jpg
Baleset

Felfüggeszthetik a forgatást: kamerák előtt szenvedett balesetet a legmókásabb színészünk