Aktuális

Ügyvédje sem tudja, miből él Simon Gábor

M. R.

Létrehozva: 2015.04.07.

Ember nem érti, miből tartja el családját a költségvetési csalással gyanúsított volt szocialista politikus, aki azt állítja, lehallgatják.

A Bors információi szerint Simon Gábor úgy véli: lehallgatják a mobiltelefonját. Környezetéből úgy tudjuk, ezt egy márciusi 13-ai telefonbeszélgetésben is megemlítette. Aznap hosszabbították meg újra az ellene folyó nyomozás határidejét. Simon a telefonban arról beszélt, hogy új beadványokkal fordul majd a hatóságokhoz. Ezek kimenetelétől függ majd, hogy szóba áll-e a sajtóval. Simon a nyomozás egy évvel ezelőtti kezdete óta nem nyilatkozott.

Simon ügyvédje, Nagy István a Borsnak viszont azt mondta, hogy az ügyészség egyelőre nem tárt ügyfele elé olyan bizonyítékokat, amelyek alátámasztják a lehallgatást. Ennek nincs jogi akadálya, bírói engedéllyel van rá lehetőség.

Azt nem tudtuk meg, milyen beadványokkal élt Simon és ügyvédje. Tavaly novemberben azt kérték a bíróságtól, hogy oldják fel az expolitikus osztrák bankszámlájának zárolását. Erről máig nincs döntés. Az ügyészség gyanúja szerint a politikus 2008 és 2013 között 770 ezer eurót – mai árfolyamon 238 millió forintot – gyűjtött össze a számlán. A pénz eredetéről semmit sem tudni. Simon állítása szerint az összeg nem a sajátja, ő csupán annak vagyonkezelője. Emiatt költségvetési csalással gyanúsította meg az ügyészség, mert nem adózott eltitkolt jövedelme után. Adóhátralék címén 73 milliót zároltak a bécsi számlán.

Mivel állítása szerint ez a pénz nem az övé, bármilyen összeg jól jöhet most Simon Gábornak. A botrány egy évvel ezelőtti kirobbanásakor Simon lemondott minden politikai tisztségéről. Máshonnan pedig nem volt jövedelme. Simon ügyvédje a Bors kérdésére sem tudta elmondani, hogy ügyfele jelenleg miből él.

– Ez túl személyes információ, még nekem sem árulta el – tette hozzá Nagy István.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek