Test és lélek

Tamara naplója II. fejezet: Útkeresés újratöltve (7.)

Bors

Létrehozva: 2015.04.12.

Tamara 38 éves korára túl van egy váláson és sok-sok csalódáson. Tavaly már azt hitte, Géza mellett végre megtalálja a nyugalmat és a boldogságot. Úgy érezte, örökre becsukhatja naplóját.

Március 17., kedd:

Ma reggel a rádióban Aradszky László énekelte a „Nem csak a húszéveseké a világ” kezdetű dalt (a két slágeréből az egyiket, mondhatnám gonoszan), s ettől valahogy olyan jó kedvem kerekedett. Amikor aztán Attila kedvesen és picit félénken arról érdeklődött, hogy mikor találkozhatna velem, úgy éreztem, Aradszky szavai ma tényleg aktuálisak.

Március 18., szerda:

Már csak egyet kell aludni, és végre személyesen is megismerhetem Attilát. Saci a pénzügyről viszont felidegesített. Együtt kávéztunk, és arról mesélt, hogy megismerkedett egy pasival egy társkereső oldalon, aki helyesnek tűnt. Erre amikor találkoztak, kiderült, hogy hiányzik az egyik foga és büdös a szája. Szerencsére Juli, amikor elmeséltem neki, nevetve megnyugtatott: Attila fogsora hibátlan.

Március 19., csütörtök:

Úgy látszik, rosszul hat rám a stressz. A munkahelyemen sikerült két kollégával is összevesznem – szar ügy, mert tudom, hogy nem volt igazam, majd bocsánatot kell tőlük kérnem. Attilával egy Andrássy úti kávéházban találkoztunk, és nem voltam a csúcsformámban. Ahhoz képest, hogy sajnos már rutinos randevúzó vagyok, elég hülyén viselkedtem. Remélem, azért nem vágtam el magam végleg!

Március 20., péntek:

Attila aranyos. A randevún is helyes és kedves volt, ma reggel meg ezt az üzenetet találtam a cseten: „Kedves Tamara! Láttam Rajtad tegnap, hogy feszült vagy és ideges. Ne aggódj, nincs miért stresszelned. Jól éreztem magam Veled, és várom – remélem – a folytatást”. Tényleg megnyugtatott, és amikor később felhívott, és egy hétvégi kirándulást javasolt, boldogan és megkönnyebbülten rábólintottam.

Március 21., szombat:

Vicces, de Attila pont ugyanoda (Libegő, Normafa) vitt el, ahol vasárnap a gyerekekkel voltam. Mégis mennyivel más volt ez a túra! Amikor visszaértünk Zugligetbe, lesétáltunk, s beültünk a Szép Ilonába ebédelni. Nem engedte, hogy felesben fizessünk, s amikor a végén elváltunk egymástól, kisfiúsan mosolyogva, szinte magát szégyellve kérdezte meg, hogy nem lenne-e baj, ha megpuszilna. Megengedtem neki, és nem árultam el, hogy a csókra sem mondtam volna nemet.

Március 22., vasárnap:

Tudtam, hogy ma Attila egész nap a fiaival van, s tudtam azt is, hogy butaság lenne őt megzavarnom. Ennek ellenére megírtam egy sms-t, hogy mennyire jó volt a kirándulás, és várom a folytatást, de aztán felülkerekedett a józanabbik énem, és nem küldtem el. Erre mi történt? Most, este jött egy sms Attilától: „Tegnap elfelejtettem mondani: a feleségem balesete óta nem volt olyan szép napom, mint amit együtt töltöttünk.” 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/
origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711700112
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088629_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Ronaldo kiborult a portugálok veresége után, és szórakoznak vele + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090947_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711700112
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083650_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711700112
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/JmHfTibHr1n8GMOthOqKbLlYRwMklrpXPyMmnp3NQaQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYyZjk5NmE0ZWQ2YzRmMGViYjQwMmM3N2Y3ZTllMmIz.jpg
Ezo

Hétfőn érkezik a telihold, ez a négy csillagjegy már ma érezheti a hatását

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/nYMsw4zKCvYAZ6pQY_UmjgNi8htapMVwcLVH1IQzkbA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E4NTk4MmYxNDU4YTRhMTJhOTVmMmVkY2FmNjg5NGEz.jpg
Ezo

Ősi tudás tárul fel: ezt árulja el rólad az atlantiszi horoszkóp