Celeb

Életveszélyben van Vastag Csaba?

F. Zs.

Létrehozva: 2015.04.13.

Szombaton egy este alatt két defektet kapott az énekes kocsija, Csaba bízik benne, hogy ez csak véletlen és nem szándékosság eredménye.

Bár a sztár nem mondta ki, valószínűsíti, hogy a négy – koncertjeiről két hete kitiltott – rajongóval hozható összefüggésbe a dolog. Mint arról a Bors beszámolt, az énekest négy rajongója zaklatni kezdte, s nemcsak a koncerteken jelentek meg, hanem már Csaba otthona előtt is fel-felbukkantak. A nap huszonnégy órájában kö­vették a sztárt mindenhova. Az énekes természetesen kiakadt, a menedzsere segítségével igyekezett megoldani a helyzetet úgy, hogy privát üzenetet írtak a szóban forgó lányoknak, akiket azonnali hatállyal kitiltottak a kon­certekről, és felszólították őket arra is, hogy soha többé ne jelenjenek meg Csaba fellépésein. 

Az énekes menedzsere, Posztobányi Andor ezt írta ki vasárnap reggel a Facebook-oldalára: „A második ,véletlen’ defekt egy este koncert után... Mennyi erre az esély? (...) Durvul a helyzet.” 

Vastag Csaba azt állítja, hogy nem fél. 

– Engem nem lehet megijeszteni – mondja az énekes. – Hálás vagyok a rajongóknak, akik tudnak erről a helyzetről. A reakció­juk az volt, hogy minden koncertemen és nyilvános megjelenésemkor óvnak engem és az autómat is, nem hinném, hogy másnak ilyen lelkes rajongóközössége lenne. 

Csaba rendíthetetlennek tűnik, és nem lehet megijeszteni, de a Bors megtudta, hogy a stábját bizony sokkolta az eset. Nem tudják, hogy a kitiltott lányok (vagy más rosszakaró) vajon meddig megy még el. A csapat most hétvégén is közvetlen életveszélyben volt. Ha nem veszik észre a kiszúrt gumikat, 120-nál simán elszállhattak volna az autópályán. 

– Mindenképpen szakértőket kérünk fel, hogy tisztázzuk, szándékosan okozott-e defektet valaki – mondta  a menedzser.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142666_auto_resized.jpg
origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713587111
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713587111
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135005_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713587111
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713587111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában