Aktuális

Karcagi brókerbotrány: Húszmilliárdos kár?

Bors/MTI

Létrehozva: 2015.04.19.

A Kun-Mediátor Kft. károsultjait képviselő ügyvéd szerint 5 és 20 milliárd forint között lehet a kár, attól függ, hogy végül hányan tesznek feljelentést, hányan jelentenek be hitelezői igényt az illegális pénzügyi tevékenységet végző cég ellen.

Dobrossy István az M1 aktuális csatornának szombat este azt mondta, sok karcagi ügyfélnél van olyan papír, amely azt rögzíti, megállapodtak, hogy mennyi időre köti le a pénzt a cégnél és mekkora kamatot fizet a vállalkozás.

Ezen felül, ha megnézik a cég bankszámlaforgalmát az elmúlt években, abból is kiderülhet sok információ - tette hozzá.

Az ügyvéd arról is beszélt, hogy tudomása szerint már Magyarországon van a Kun-Mediátor Kft. résztulajdonosa, Kemecsi László - aki a cég körözés alatt álló ügyvezetőjének, Dobrai Sándornénak a veje -, aki korábban, még külföldi tartózkodása közben jelezte, együtt fog működni a hatóságokkal.

A rendőrség kedden este tette közzé, hogy sikkasztás bűntett elkövetésének gyanúja miatt nyomozást indítottak, miután a vállalkozás karcagi fiókjában többen nem jutottak hozzá befektetésükhöz. A feljelentők az átlagosnál magasabb kamat reményében helyezték el megtakarításaikat a kft.-nél. A Kun-Mediátor Szolgáltatói Kft. fő tevékenységként utazási irodaként működött, utazásközvetítéssel foglalkozott, amely mellett pénzváltási tevékenységet is folytatott, de pénzügyi tevékenységre vonatkozó engedélye nem volt. A Magyar Nemzeti Bank jogosulatlan pénzügyi szolgáltatás gyanújával piacfelügyeleti vizsgálatot indított a kft.-nél. A cég utazásszervezői és utazásközvetítői tevékenységre vonatkozó engedélyét pénteken visszavonta a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal.

Dobrai Sándornét, a Kun-Mediátor Szolgáltatói Kft. ügyvezetőjét körözi a rendőrség. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145499_auto_resized.jpg
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713584712
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713584712
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713584712
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713584712
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145931_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól