Celeb

Zsüti könnyező özvegyét köszöntötték a sztárvilág

F. Zs.

Létrehozva: 2015.04.18.

Könnyek és sok nevetés – így emlékezett a sztárvilág és a közönség G. Dénes György szövegíróra. Zsüti özvegye hálás volt az est után.

Ilyen koncert még nem volt: a legkülönfélébb műfajból érkezett énekesek, együttesek, színészek – Gálvölgyi János, Charlie, Tompos Kátya, Mező Misi, Radics Gigi, Geszti Péter, Behumi Dóri, Somló Tamás, Németh Juci, Kiss Tibor, a Budapest bár zenekar, a Budapest Klemzer Band és a Pannon Várszínház együttese – szinte sorban álltak, hogy köszönetet mondhassanak, puszit, kézcsókot adhassanak az est díszvendégének.

Eláruljuk: a 90 éves Anikó nénit, G. Dénes György özvegyét üdvözölte a sokaság. Az alkalom pedig a máig Zsüti becenéven emlegetett legendás dalszövegíró tiszteletére rendezett gálakoncert volt – két fia volt a szervező –, aki éppen száz évvel ezelőtt született. Nem csoda, hogy az özvegy meghatódott a fogadtatástól és a daloktól, könnyeivel küszködve tapsolta végig a kétórás koncertet. A Borsnak elárulta: az Anikó nevet is a férjének köszönheti, valójában nem is így hívják.

– Antónia a nevem, de írt nekem egy dalt a férjem, a Van egy kislány, Anikó-t, ez a kedvencem. Azóta szólít engem mindenki Anikónak – büszkélkedett az özvegy, aki nem győzött elég hálás lenni a szervezőknek ezért a gyönyörű estért. – Mindenki fantasztikus, nem találok szavakat, hogy ilyen sok ember szerette Zsütit. Tudom, hogy lát minket most is, és nagyon jól szórakozik – tette hozzá.

Charlie is sietett üdvözölni az özvegyet, majd lelkendezve mondta a Borsnak:

– Jó volt a megérzésem, hogy bele tudok illeszkedni a koncert képébe, jól éreztem magam a színpadon – nyilatkozta a Borsnak Charlie. – Örülök, hogy telt ház volt, és annak is, hogy ezt a két dalt (Ez történt Lellén, Úgy koppan az eső) kaptam. Ezerféle stílust énekelek, úgy érzem, hitelesen sikerült közvetítenem – mondta az énekes. – Érdekes módon a fellépők kilencven százalékával most találkoztam éle­temben először, de jól éreztem magam velük az esten.

 

Hírességek a nézőtéren is

A Kongresszusi Központ nézőterén számos híresség volt jelen: Kovács Kati Kossuth-díjas énekesnő mellett Ungár Anikó, Sütő Enikő, Juszt László, Balázsovits Lajos, Fiala János, Berkes Gabi, Eszményi Viktória és Heilig Gábor, Bródy János és Kánya Kata is szívesen hallgatta a színpadon szereplőket.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085749_auto_resized.png
origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711673714
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078457_auto_resized.png
metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091973_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711673714
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711673714
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...