Celeb

Kállay Bori: Vitray Tamás életem szerelme

Bors

Létrehozva: 2015.04.19.

Kállay Bori az évek múlásával semmit nem veszített nőiességéből és fittségéből. A színházból kilépve azonban hétköznapi asszonnyá válik, és minden idejét férjének, Vitray Tamásnak szenteli.

Elismert és keresett színésznő. Rácáfolt azokra, akik egykor elutasították a Színművészeti Főiskolai felvételijét.

A harmadik rostáig akadálytalanul haladtam előre, majd értesítettek, hogy nem vettek fel. Így szerződtem el a Miskolci Nemzeti Színház énekkarába, később tánckarába, aztán Szegedre már színésznőként. Azóta folyamatosan játszom. A mamám nagyon féltett ettől a pályától, az édesapám mellettem állt. Jobban megviselte, hogy nem vettek fel a főiskolára, mint engem. Számtalan jó szerepet eljátszhattam pályafutásom alatt. Szubrett, próza, dráma... Vidéki színésznőként mindenben kipróbálhattam magam, de elsősorban a zenés műfajban foglalkoztattak.

Emlékszik a felvételi bizottság tagjaira?

Alig. Vámos László és Szinetár Miklós is ott volt. Utóbbi egyébként a lányom, Barbara osztályfőnöke lett a Színművészetin, mert őt viszont felvették.

Művészként minden mozdulatát árgus szemekkel figyelik. Jól viseli a kritikákat?

Ezen a pályán nem lehet megsértődni! Az elismerő kritikáknak örül az ember, de a többit is el kell fogadnia. Végtére is nyilván abban is lehet igazság, akár rosszindulatból, akár segítőszándékból marasztal el. A hiba, az hiba, és ki kell javítani! Egyébként otthon is természetesen megmondjuk egymásnak a véleményünket. A férjem mindig eljön a főpróbákra is, hogy nyugodtan végig tudja ülni a premiereket. Izgulunk egymásért, megbeszéljük a látottakat, de soha nincs sértődés

A magánéletben sem sértődékeny típus?

Úgy nézek én ki? Nem keresem a konfliktusokat! Nem azért, mert megalkuvó vagyok, hanem, mert nem szeretem rosszul érezni magam. Ahol én vagyok, legyen derű, jó hangulat.

A mai napig ízig-vérig nő. Hogyan csinálja?

Nincs ebben semmi titok! A gének, melyeket a szüleimtől kaptam, nagyon sokban közrejátszanak ebben. Amúgy, fiatalon versenyszerűen tornáztam is. Ez megalapozta az izomzatomat, formálta a testemet, ahogy a tánc is. Harminc évig táncoltam a színpadon és amióta már nem csinálom, jobban odafigyelek a részletekre. Igyekszem korán lefeküdni, sokat aludni, és jól érezni magam a bőrömben. Számomra fontos a jó hangulat, a harmónia, hisz, ha az ember boldogtalan, akkor bizony gyakrabban nyitja ki a hűtőszekrényt. Az evés is örömforrás. Egyébként mindenfélét eszem, zsíros ételeket is, de mértékkel. Az édességet nem szeretem, és ez a nagy szerencsém. Soha nem alkoholizáltam, nem dohányoztam. Ez sokat számít. Havonta egyszer vagy kétszer járok kozmetikushoz, és csak finom krémmel ápolom a bőröm. Magánemberként pedig soha nem festem magam. A smink a munkaruhám.

Sokszor viseli ezt a munkaruhát?

Attól függ, hogy épp milyen darabokban játszom. Az Operettszínházban négy darabban játszom, általában havi 5–6 alkalommal. Ezen kívül még vannak egyéb felkéréseim is. Ez pont annyi, ami kedvemre való. Volt időszak az életemben, mikor havonta 22–23 alkalommal is színpadon voltam, de most már másként élek. Most egyébként nagyon készülök április 24-re, a Csínom Palkó bemutatójára, ahol nemcsak egy grófnőt, hanem magamat is alakítom, hiszen Lőrinczy Attila dramaturg izgalmas keretjátékot írt a darabhoz.

A színpadon primadonna. A hétköznapi életben merre billen a mérleg nyelve?

Teljesen olyan vagyok, mint más háziasszonyok. Bevásárolni járok, főzök, kertészkedem. A virágos és zöldségeskertem a hobbim. Tavasztól őszig le is foglalja a szabadidőmet. Szépszámú civil baráti körünk van. Jól érezzük magunkat, átjárunk egymáshoz, közösen bográcsozunk, sütögetünk, beszélgetünk. Aztán ott van a család. Jönnek az unokák és imádják, ha főzök nekik. Néha már alig férünk el az ebédlőasztalnál.

Boldog házasságban él a legendás tévéssel, Vitray Tamással. A férje egyszer azt nyilatkozta, csak önön múlt, hogy így alakult a szerelmük.

Való igaz. Nem volt sima ügy. Ha nem lépek elé, talán nem itt tartanánk, de én fogtam a lányomat és Budapestre költöztem vele. Albérletben laktunk, csak azért, hogy közelebb legyek hozzá. Az első pillanattól éreztem, hogy nekem ehhez az emberhez kell tartoznom.

Mi lehetett az?

Talán a bölcs nyugalma, empátiája. Biztonságban vagyok mellette és úgy érzem, nem történhet velem baj, ha ő ott van. Egyébként mi már olyan korban találkoztunk, amikor az ember már lecsendesedik. Persze a véleménykülönbségeket megbeszéljük, és tudunk engedni, ha a másik meggyőz.

Az élet önöket igazolta. Az ezüstlakodalmukon újra megerősítették házassági esküjüket.

Ó, hát ez szokás ilyenkor. Kerek évforduló volt. Nagyon kedves kerti partit szerveztünk, a barátaink nem is tudtak arról, mit tervezünk. Meglepetés volt mindenkinek. A férjem a meglepetések nagy mestere.

+1 Eredetileg nem Kállay Boriként anyakönyvezték.

Amikor Szegeden voltam színésznő, a társulatban volt egy korepetítor, akivel azonos nevet viseltünk. Behívatott az igazgató és a főrendező és megkértek, hogy változtassak nevet. Összeültünk. Egyszer csak Szász Károly rendező azt mondta: „Olyan név kell, amit egyben ki lehet mondani. Maga olyan Borika. Legyen mondjuk Kállaybori!” Ennyi volt. Kértem is hivatalosan a névváltoztatást. Csak nehezen értem el, hogy Bori legyek. Ma már az igazolványomban is Kállay Boriként szerepelek.

1940-es évek

1948. május 14-én születik Balmazújvárosban. Egy bátyja és egy öccse van. Édesanyja háztartásbeli, édesapja főjegyzőből képezte át magát könyvelővé.

1950-es évek

Imád szerepelni, énekel, szaval. A debreceni Arany János Általános Iskolában kezdi meg tanulmányait.

1960-as évek

A debreceni Csokonai Vitéz Mihál Gimnáziumban érettségizik. Sikertelenül felvételizik a Színművészeti Főiskolára, így a Miskolci Nemzeti Színház ének-, majd tánckarába szerződik. Később Szegedre és Debrecenbe sodorja a színi pálya.

1970-es évek

Férjhez megy Fonyó Istvánhoz és megszületik Barbara lánya, aki később az operaénekesi pályát választja. Szerepet kap a Feladat című filmben.

1980-as évek

Csatlakozik a József Attila Színház csapatához. Láthatjuk a Buborékok és a Családi kör című filmekben. Hatalmas sikereket ér el zenés produkciókban, elsősorban operettekben.

1990-es évek

A magánéleti boldogság újra ráköszön Vitray Tamás sportriporter személyében. Gyakorta lép színpadra, népszerűsége töretlen.

2000-es évek

Érdemes Művész lesz.

Napjainkban

Imádja a munkáját, de már leginkább családja körében szereti tölteni az idejét. Szívesen főz a gyerekekre, unokákra. A Budapesti Operettszínházban gőzerővel készül a Csínom Palkó premierjére, melyben Koháry grófnőt alakítja.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090628_auto_resized.png
origo.hu

Először találkoztak a Házasság első látásra párjai, máris cseréltek volna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711719613
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092359_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ezúttal Deutsch Tamásba akart beleállni, de csúnyán felsült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711719613
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17043919_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711719613
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról