Celeb

A Showder Klub sztárja miatt ejtik Istenes Bencét?

Sz. B.

Létrehozva: 2015.04.20.

Újabb versenyző lépett színre a Got Talent műsorvezetői posztjára. Meglepetésre Dombóvári István humoristának áll a zászló.

A Bors értesülései szerint már másodszor hívták vissza az RTL Klubon ősszel induló Hungary’s Got Talent castingjára Dombóvári Istvánt, a Showder Klub humoristáját. Ez azért meglepő, mert korábban arról suttogtak a csatorna folyosóin, hogy a két nagyágyú, Sebestyén Balázs és Istenes Bence kapja a műsort. Lapunk korábban megírta, hogy Balázs nehezen adta be a derekát, reggeli rádiós show-jában maga mondta el, számára nem mindegy, kinek az oldalán dolgozik. Ennek fényében érdekes, hogy állítólag a csatorna éppen az ő javaslatára hallgatta meg Dombóvárit.

– Igen, ez így igaz, engem is meghallgattak már két ízben a műsor castingján. Balázsékkal régóta dolgozom együtt, szerepeltem már a Morning Show-ban és a Vunderschönben is, ezért megnézik, miként működünk ebben a formában – nyilatkozta a Borsnak a humorista.

Istenes Bence lapunktól értesült az új fejleményről.

– Nem nyilatkozhatok a Got Talentről, csak a csatorna adhat információt – mondta meglepetten.

A Bors szerette volna megtudni Balázstól, igaz-e, hogy nem akar Bencével műsort vezetni, ám ő nem szólalt meg, a választ Kolosi Pétertől, az RTL Klub programigazgatójától kaptuk meg.

– Nagyon örülök, hogy folyosói pletykák alapján olyan párosok is felmerültek, akikben egyáltalán nem gondolkodunk. Az RTL a készülő produkcióknál mindig kísérletezik a műsorvezetők kiválasztásával, hogy a lehető legjobb felállás születhessen. Most is ez történik, ez a kreatív csapat feladata, a műsorvezetőknek ebbe nincs beleszólásuk. Hamarosan bejelentjük, hogy ki vagy kik lesznek a Hungary's Got Talent műsorvezetői – nyilatkozta Kolosi.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144289_auto_resized.jpg
origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713580813
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145642_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713580813
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713580813
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713580813
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában