Aktuális

Feleségét sokkolta Tóásó Előd szökése

H. Á.

Létrehozva: 2015.04.28.

Hazatérése után többször is elsírta magát Tóásó Előd, aki legelőször édesapját ölelte meg. Feleségét sokkolta, hogy lelépett Bolíviából.

– Végre itthon vagyok! – ezek voltak Tóásó Előd első szavai, miután Ferihegyen landolt a repülőgépe. Hatévnyi raboskodás után márciusban szabadult bolíviai börtönéből, ahova terrorizmus vádja miatt került. Tóásó pénteken hagyta el Bolíviát. Az őt segítő Lukács Csaba újságírótól a Bors megtudta: egy évvel ezelőtt a Baptista Szeretetszolgálat már feltérképezte a bolíviai határátkelőket, végül a 4650 méter magasan lévő Chungára esett a választásuk. Itt voltak legkevésbé felkészültek a határőrök.

– Teljesen legálisan hagytam el az országot, pecsétet is kaptam az útlevelembe – mutatta Tóásó a sajtótájékoztatón. Lukács szerint azonban az ördög nem aludt, ezért kellett a kalandos menekítés. Ez volt az oka annak is, hogy Tóásó egy szót sem szólt feleségének, Elenának arról, mire készül. Csak egy nappal a határátlépés után, Chiléből tudta felhívni és közölni vele a híreket.

– Sokként érte – vallotta be Tóásó, akin látszott: nem szívesen beszél szerelmi életéről. – Rendbe fogom hozni a magánéletemet – utalt arra, hogy Elena feltehetően nem repesett az örömtől. Tóásó addig is magyar szeretteivel lehet újra együtt. Testvére, Edit már Chilébe is kiment elé, édesapját pedig Budapesten ölelhette újra magához.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085934_auto_resized.png
origo.hu

A legkeletibb magyar település egy nem létező országban található

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711722327
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083947_auto_resized.jpg
ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085484_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711722327
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711722327
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét