Celeb

Perel a véresre vert harapós playmate

GYLF

Létrehozva: 2015.04.30.

Vádat emeltek Barsi Adrienn volt párja ellen. A férfi azért áll bíróság elé, mert a volt nyuszilány szerint alaposan megverte.

Megdöbbentő képek jutottak a Bors birtokába: a „harapós playmate”-ként elhíresült, aktsorozataival Európa-szerte ismert Barsi Adrienn arca véraláfutásoktól felismerhetetlen a fotókon. Adrienn, akit telefonon értük utol, nem titkolta, sérülései valósak, és állítja, volt párja okozta őket.

A Borsnak adott nyilatkozatában részletesen elmesélte, hogyan bukott több mint tízmillió forintot volt szerelme miatt.

– Hat éven át voltunk egy pár, a féltékenység azonban állandó szereplője volt a mindennapjainknak – mondta az aktmodell.

– 2012 májusában, majd októberben és de­cem­ber­ben is alaposan elvert a párom. Mindhárom alkalommal kórházban kötöttem ki. Először csuklórepedéssel, másodszor kettős arccsonttöréssel, és meg is vakulhattam volna, majd de­cem­ber­ben orrcsonttöréssel és koponyasérüléssel. Szinte még fel sem épültem az előző verésből. Ezt követően indult nyomozás, és hoztak távolságtartási végzést a volt párommal szemben. Ami igazán fáj még, hogy aláírt szerződésem volt az Éjjel-Nappal Budapest című, akkor induló sorozattal, egy főszerep, amely az életemre is jelentős hatással lehetett volna – mondta Barsi.

Úgy tudjuk, hogy Adrienn kétéves szerződést írt alá a csatornával, de az állapota miatt már nem tudott kamerák elé állni.

A műsor Facebook-oldalán mindenesetre a mai napig látható a kép: „Holnaptól, Éjjel-nappal!” címmel, amelyen Adrienn is látható, terepmintás ruhában. A csatorna végül kegyes volt, és úgy bontott szerződést vele, hogy az ilyenkor szokásos kötbért nem követelte tőle. A megverése kapcsán indult nyomozás már bírósági szakaszban van.

„A Budai Központi Kerületi Bíróság a Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség által emelt vád nyomán büntetőeljárást folytat a B. A. sértett sérelmére elkövetett bűncselekmények miatt. Az ügyészség a vádlott ellen három rendbeli /.../ testi sértés bűntette és egy rendbeli személyi szabadság megsértésének bűntette miatt emelt vádat."

„E bűncselekmények miatt – halmazati büntetésként – 4 évig és 6 hónapig terjedő szabadságvesztés szabható ki, az ügyészség a vádiratban próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását és pártfogó felügyelet elrendelését indítványozta a vádlottal szemben” – közölte megkeresésünkre a Fővárosi Törvényszék sajtóosztálya.

– Miután megharaptam egy rendőrt, közmunkára ítéltek. De akkor feküdtem hosszú hetekig kórházban, és nem tudtam elmenni a közmunkára. Letöltendő elzárásra változtatták, és nem tehettem semmit – magyarázta Adrienn, aki reméli, igazságos ítélet születik majd az ügyében. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146200_auto_resized.jpg
origo.hu

Senki sem fog zokogni a Kisvárda kiesése miatt?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27221_resized.jpg?avcount=1713601512
origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143358_auto_resized.png
metropol.hu

Benkő László fia megvédte az Omega Testamentumot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146166_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Az IMF szerint nem értek célt az Oroszország elleni szankciók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141332_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27234_resized.jpg?avcount=1713601512
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141642_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 19.: a Bika szerencsés, a Skorpiót meglepetés éri

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713601512
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713601512
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146291_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IOasJ8O6piLbk2ANZ9GVkfH6wyzv9w5p3aTzZ3hPdmc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YzMDg1YzNkNDlkMzQwZDhhNjhiYjliZTA4NzE3MDMx.jpg
Szerelem

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak