Hajléktalan lett a buddhista szerzetes

Élete nagy részét a keleti tanoknak szentelte. A saját lakásának ajtaja – amíg volt... – mindenki előtt nyitva állt. Aztán elvesztette a munkáját és most nagyon úgy tűnik, a lakhatását is. A férfi méltósággal viseli a helyzetet, mint mondja, nincs benne harag, pedig akár haragudhatna is. Ketten ülnek a lakásban a feleségével. Ahonnan menniük kell. Felesége szerint József mindig csak adott az embereknek.

– Az egyetlen télikabátját, sapkáját, kesztyűjét egy didergő hajléktalannak adta. Azóta sincs neki másik – mondja.

– Sosem azért adtam, hogy kapjak – feleli erre a férfi. Augusztusban tudták meg, hogy menniük kell. Nézték a lehetőségeket, de 29 ezer forintból nincs mit.

– Sokfelé fordultunk segítségért, de a jövő nem az intézményekben, hanem az emberekben rejlik. A Buddhista Missziótól kapunk annyi anyagi támogatást, hogy nem éhezünk – mondja József, aki még nem gondolt bele, mi vár rá, mikor az utca lesz az otthona.

- Voltam már olyan mélyponton, amikor megfordult a fejemben az ön­gyilkosság, de most bízom a gondviselésben. Úgy volt, hogy május 1-jén mennünk kell, de az ünnep péntekre esett, így negyedi­kéig maradhatunk. Hónapokig felénk sem nézett senki, ám most itt vannak ma­guk és az olvasóik. Még hiszek a csodában...

A dalai láma titkárát is ismerte

Horváth József sokat tett a buddhista tanok népszerűsítéséért, saját kiadót és nyomdát hozott létre. A nyolcvanas években a lakásán fogadhatta a dalai láma titkárát, Berzin professzort.
Akkoriban ötven-száz ember is megfordult naponta az otthonában. Mostanában alig keresik...