Aktuális

90 kadét élvezett a pornósztár arcára – 18+

Bors

Létrehozva: 2015.05.05.

Áll a bál az orosz haditengerészetnél, ugyanis a vádak szerint egy pornósztár egy este alatt állítólag majdnem 90 kadétot elégített ki orálisan. Bár az érintett pornószínésznő tagadja a vádakat, az ügyben már több embert is letartóztattak.

Óriási botrány robbant ki az orosz haditengerészetnél egy 2009-es görbe este miatt. A vizsgálatok szerint ugyanis ekkor Katya Sambuca, Oroszország talán legismertebb pornósztárja látogatást tett a Karél Köztársaság partjainál lévő katonai bázison, ahol összesen közel 90 férfit részesített orális örömökben. A bukkake parti ügyében már akkor nyomozás indult, ám nemrégiben két köztiszteletben álló embert, Ivan Romanov politikust és Oleg Szemenovot, a katonai akadémia egyik tisztjét őrizetbe vették.

– A napokban még több letartóztatás várható az ügyben. Még három emberről vannak információink, akik prostituáltak szolgálatait vették igénybe az akadémia területén belül, de a kadétok mellett magas rangú tisztek és városi vezetők is érintettek. – idéz egy helyi rendőrségi forrást a Daily Star.

Az üggyel kapcsolatban Sambuca legutóbb 2013-ban adott interjút. Ekkor elmondta, hogy a kérdéses időpontban valóban meglátogatta a haditengerészeti bázist, de semmiféle orgián nem vett részt.

– Elmentem hozzájuk, és a hajójukon táncoltam, de az újságok már egyből azt írták, hogy világrekordot döntöttem azzal, hogy 86 katonát elégítettem ki szájjal és mindenki az arcomra élvezett. Ez nem igaz. – áll az ominózus nyilatkozatban.

Az ügy várhatóan ennyivel nem ért véget.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145024_auto_resized.jpg
origo.hu

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713552012
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145133_auto_resized.jpg
vg.hu

Hadijelentés: megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143898_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143293_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713552012
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109512_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713552012
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713552012
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145300_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lehet, hogy az idegen lények mégsem zöldek? Sokkoló, ami napvilágot látott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól