Aktuális

Brutális: kukába rejtette el a prosti testét

Bors

Létrehozva: 2015.05.06.

Agyonverte, majd szemetesszákba bugyolálta és egy kukába tette gyilkosa a román szexmunkást.

Lidia Pascale eltűnését november 19-én jelentették, ám testét csak két héttel később találták meg, méghozzá egy szemetesben. A prostituáltként dolgozó nővel - a feltételezések szerint - egy kliense végezhetett. Az ügyben két letartóztatás is történt, ám jelenleg még sok a kérdőjel.

Az első számú gyanúsított Matthew Cherrington. A nő őt látogatta meg aznap, amikor utoljára látták. A Birmingham mellett, West Bromich-ban lakó férfihoz este 10 körül vitte el egy barátja Lidiát, később azonban már hiába jött érte. Miután a nő a telefonját sem vette fel, bejelentették az eltűnést a rendőrségen.

Amikor a hatóságoknak sikerült átvizsgálniuk az ingatlant, ahol Lidia Cherringtonnal találkozott, több helyen is vérnyomokra bukkantak: többek közt a hallban és a fürdőben is. Később egy biztonsági kamera felvétele is előkerült, amin egy férfi - a jelenlegi feltételezések szerint Cherrington - kitolja azt a szemetest az udvarra, amiben később a 26 éves nő holttestét megtalálták.

A vád szerint a férfi több üzenetet is váltott a prostival, ám ezeknek semmi nyoma, ugyanis a nő telefonját a férfi eladhatta.

Lidia Pascale testén számos védekezésre utaló sebet találtak. A koponyáját betörték.

Matthew Cherrington a rá utaló bizonyítékok ellenére tagadja a gyilkosság vádját. Szerinte az ügy másik letartóztatottjára, egy Tommy Ricketts nevű férfira kellene inkább koncentrálniuk - annak ellenére, hogy a biztonsági kamerák felvételei szerint ő nem is volt a helyszínen. Az ügy tárgyalása jelenleg is tart - írja a Mirror.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139894_auto_resized.jpg
origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27193_resized.jpg?avcount=1713465311
origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132288_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Közel 100 új dolgozóra van szüksége a magyar Aldinak: ekkora fizetést ígérnek az újaknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141409_auto_resized.jpg
vg.hu

Oroszország építi a szankcióbiztos kereskedelmi útvonalakat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27194_resized.jpg?avcount=1713465311
origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140782_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Videón az M0-on tekerő kaszkadőrjelölt kajafutár vakmerő mutatványa

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713465311
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713465311
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze