Celeb

Iskolás hiba Az ének iskolájában

Huszti

Létrehozva: 2015.05.06.

Nincs jó passzban a TV2, újabb baki miatt kell pironkodnia a csatornának. Az egyetlen igazán sikeres főműsoridős műsora Az ének iskolája – a Rising Star óta ez az egyetlen, ami nézettségben folyamatosan meg tudta verni az RTL Klubot –, énekből azonban megbukna.

„A kis tehetségek támogatója a Toffifee” – szól a műsor szponzorának frappáns szlogenje, az illusztráció pedig a hangjegyeket helyettesítő csokik „leszállása” a hatvonalas(!) kottára. Akik készítették ezt a pár másodpercet, akik átvették és végül akik képernyőre engedték, nem vették észre, amit már a kisiskolások is tudnak. Legalábbis azok, akik nem lógtak az énekóráról, hogy a kotta ötvonalas és nem hat. A sor elején persze így a violinkulcs sem találja a helyét.  

A TV2 már meg is találta a felelőst: a reklám gyártóját.

– A szóban forgó reklámot nem a TV2 készítette, hanem a megrendelő ügynökség, a TV2 pedig Az ének iskolájának előzetes ajánlója, és a műsor mellé is adásba szerkesztette. A képernyőn megjelenő hirdetéseket jogi szempontok szerint minden alkalommal ellenőrizzük, kreatív tartalmi oldalról azonban megadjuk az alkotóknak a szabadságot, így azt sem kifogásoltuk, hogy kis Toffifee bonbonok, mint hangjegyek tűnnek fel a reklámban. Köszönjük azonban, hogy a Bors rávilágított erre az eltérésre, amelyet természetesen azonnal jeleztünk a megrendelő felé – tudtuk meg a TV2-től.

Megverte az RTL-es műsorokat

Az elmúlt héten is Az ének iskolája volt a legnézettebb hazai tévéműsor, közel 1,3 millió követővel.
19. heti nézettségi adatok

Az ének iskolája TV2 1 289 512
Éjjel-nappal Budapest RTL KLUB 1 159 648
Barátok közt RTL KLUB 1 124 019  

Helyesírásból is 1-es

A TV2 2007-ben sugározta az Okosabb vagy, mint egy ötödikes? című műsort. A műsorhoz készült plakátot elnézve, a nebulók biztosan okosabbak lehettek, mint a tervező, aki pocsék helyesírással hirdette a műsort. A plakát szövege így festett: okosabb vagy mint egy 5-es?

A mint elé vessző kellett volna, a számmal leírt sorszámnévnél csak akkor lehet elhagyni a pontot, ha dátum, a mondatot pedig nagybetűvel kezdjük. Helyesen így nézett volna ki: Okosabb vagy, mint egy 5.-es? 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144384_auto_resized.jpg
origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713579613
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145283_auto_resized.jpg
vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713579613
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132288_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Közel 100 új dolgozóra van szüksége a magyar Aldinak: ekkora fizetést ígérnek az újaknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713579613
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713579613
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134587_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Kezdi elveszíteni a harcot” – Meghan egyre jobban retteg, ettől fél a legjobban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145718_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most jött: kizuhant egy 3 éves gyerek egy emeletes ház ablakából Budapesten

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában