Egy olyan országban, ahol a lakosság fele a létminimum alatt él, és ünnepnap, amikor hús kerül az asztalra, ahol a fiatal felnőttek kétharmada nem tud elköltözni a szülőktől, ahol a családok adósságcsapdában vergődnek, ott senkit nem érdekel, valaki jogosan fizetteti-e ki munkáltatójával a devizahitelét vagy sem.
Vérlázítónak találja.
A szabályok erre lehetőséget adtak – védekezik Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke. Kiváló politikus lenne belőle.
Egyik nap arról panaszkodik, milyen nehéz helyzetben vannak azok a parasportolók, akiket képvisel, másnap meg a paralimpiai sikereik nyomán felveszi a 17 milliós jutalmat. Merthogy az jár. Jár a hárommilliós végtörlesztés is. Jár a több százezres fizetés, elvégre az MPB remekül végzi a dolgát, egyre jobbak a körülmények, és már a paravívók sem éheznek annyit. Lemondani? Eszébe nem jut.
Miért is jutna? Manapság a cinikusnak áll a zászló, az erkölcstelennek, meg az önzőnek. Attól tartok viszont, ha bármelyikünk kerülne hasonló döntési pozícióba, ugyanilyen emberekké válnánk. Mert nálunk ma már nincs semmi, ami gátat szabna az aljasságnak.
