Celeb

Elvitte a rendőr VV Simon nőjét

kbv, T. T.

Létrehozva: 2015.05.11.

A semmiből, hátulról támadva, a kezét kicsavarva dobták ki egy debreceni szórakozóhelyről VV Simont és barátnőjét, vagyis Czutor Zoltán lányát, Szonját.

Mint már hírül adtuk, a bolondos fiúnak majdnem a karját törték, testét az eset után két nappal is kék-zöld foltok borítják. Simon és Szonja azt állítja, semmi olyat nem tettek, ami miatt ezt érdemelték volna.

– Hagyományos cigányzenei koncerten voltunk, ahol mezítláb táncoltunk. Ez nem tetszett három lánynak, de amikor szóltak, arrébb mentünk. Mégis, egyszer csak azt vettem észre, hogy mindenféle felszólítás nélkül már visznek is ki minket. Még a cuccainkat sem vihettük ki – magyarázta a Borsnak Simon, akinek kezét hátracsavarták, a szórakozóhely előtt pedig egy „atyai célzatú” pofont is kapott, amitől a földre zuhant.

– Ekkor hívtam a rendőröket – vette át a szót barátnője, Szonja –, akik meg sem hallgattak minket, úgy bántak velünk, mint a bűnözőkkel. Bevittek a rendőrkapitányságra. Később elengedtek, hazafelé még Simont is felvettük a kórháznál – folytatta Szonja, aki azt állítja: a rendőrök megfenyegették, ha Simon látleletet vetet és feljelentést mer tenni, őt visszaviszik az őrsre.

A szerelmespár szerint ők semmi rosszat nem tettek, egész este ketten egy fröccsöt ittak, és senkivel nem beszéltek tiszteletlenül, még az őrökkel akkor sem, amikor Simon karját csavargatták.

– Nyilván mindenki azt gondolja, hogy keresem a balhét, hiszen a ValóVilágból is emiatt zártak ki, ám ez nem igaz. A VV miatt van, aki zsigerből utál, és van, aki imád, jelen esetben az előbbi miatt történhetett mindez – vélte Simon, akinek nem ez volt az első balhéja. Mint mondja, rendszeresen kirakják szórakozóhelyekről őt és a barátnőjét is.

Erre egyébként egy internetes kommentelő is utalt, aki azt írta: ha Simonék úgy viselkedtek, mint egy szegedi koncerten, akkor érti, miért történt a pénteki eset is.

– Ott édesapám koncertje előtt egy perccel emeltek ki a tömegből a biztonságiak, akik megvertek és meg is rugdostak – emlékezett vissza Szonja.

– Ami pénteken Simonnal és Szonjával történt, se biztonsági őrökhöz, se rendőrökhöz nem méltó magatartás. Ha egy rendőr vagy őr szabálysértést vagy bűncselekményt követ el, az nem maradhat következmények nélkül – vélte Czutor Zoli.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek