Celeb

Görbe Nóra a Lindáért járó pénz miatt perel

Győrik L. Ferenc

Létrehozva: 2015.05.13.

Perre megy Görbe Nóra. A Linda címszereplője tizenöt évnyi jogdíját nem kapta meg, a jogvédők úgy tájékoztatták: nem találták, ezért szétosztották.

Több mint húsz éven át nem találta az Előadóművészi Jogvédő Iroda, így nem kapta meg a neki járó jogdíjak egy jelentős részét Görbe Nóra. A Linda-filmeket nemcsak az idősebb generációk, de a fiatalok is ismerhetik, hiszen az elmúlt közel három évtizedben szinte nem volt év, hogy ne játszotta volna valamelyik tévécsatorna. Görbe Nóra alig két hónapja tudja, az ismétlések után is jogdíjak járnak neki, azoknak azonban csak egy részét kapta meg.

– Márciusban írt nekem egy hölgy a Facebookon, hogy összegyűlt a nevemen pénz, az ismétlésekből származó jogdíj, menjek be érte – mondta a Borsnak Görbe Nóra. – Korábban azt sem tudtam, hogy van ilyen jogvédő szervezet, azt is csak most tudtam meg, hogy a jogdíjakat öt évre visszamenőleg tudják kifizetni. Ami előtte keletkezett, az bekerül a közösbe, ha nem jelentkezik érte a jogos tulajdonosa. A közös, megmaradt pénzeket pedig szétosztják. Elvileg ezerháromszáz színész között. Azaz a pénzem, amit példának okáért a Linda címszerepéért kaphattam volna, eltűnt.

A színésznő méltányossági kérvényt nyújtott be, mondván, nem volt tudomása arról, hogy létezik ilyen szervezet, és neki kellett volna lejelentkeznie, hogy megkaphassa a jussát. Azt azonban elutasították.

– Sem egy levelet, sem egy értesítést, de még telefonhívást sem kaptam. Húsz éven át nem tudtak megtalálni itthon? Érdekes, hogy Szerednyei Bélának nem volt ilyen gondja. Ő sem tudott volna segíteni az irodának, hogy a nyomomra bukkanjon? 1992-től tizenöt éven át hiába ismételték folyamatosan a Lindát vagy azokat a filmeket, amelyekben játszottam, egy forintot nem kaptam utánuk. Pedig volt, hogy három éven át egy színházban játszottam, a kétezres évek elején például az IBS színpadán. Ott sem keresett és talált meg senki ezek szerint. Az elutasító levelükben, amely szintén nem ajánlott küldeményként érkezett, pedig azt is leírják, a tőlük elvárható gondosságot tanúsították az én felkutatásom során – mondta feldúltan a színésznő.

A Borsnak azt is elmondta: nem tudja, mekkora összegről lehet szó, ez hosszas nyomozómunka eredményeként derülhet csak ki, de érzése szerint akár több millióval is rövidebb lehetett a jogvédőknek „köszönhetően”.

– Két-három évente én mindig kapok jogdíjakat. Folyamatosan, amióta ismétlik a Lindát – mondta a Bors megkeresésére a Linda sorozatbeli szerelmét alakító Szerednyei Béla.

– Nórának is járna ez a pénz, csak a jelek szerint nem ment érte – mondta.

A szakjogász szerint nem feltétlenül kell hideg vizet inni az elmaradt kifize­tésekre.

– Az Előadóművészi Jogvédő Irodának kétséget kizáróan bizonyítania kell, hogy mindent megtettek, hogy a nyomára bukkanjanak a jogdíj jogos tulajdonosának – mondta dr. Szalai Adrienn.

– Mindenképpen perre megyek a tizenöt évnyi jussomért – tette hozzá Görbe Nóra, aki az elmúlt években főleg a devizahitele miatti nehézségei, anyagi problémái és megpróbáltatásai miatt került az újságokba. Linda talán ezúttal az őt alakító színésznő segítségére siet majd.

A jogvédők közleményt ígérnek

A Bors természetesen többször megpróbálta elérni az Előadóművészi Jogvédő Irodát is, hogy megtudjuk, lehet-e jogorvoslat Görbe Nóra bajára, illetve mi mindent tettek az elmúlt évtizedekben, hogy a színésznőt elérjék és értesítsék a neki jogosan járó bevételekről. Egy alkalommal sikerült elérnünk dr. Tomori Pál igazgatót, aki a kérdéseinket meg sem hallgatva csak annyit közölt: közleményben foglalnak majd állást Görbe Nóra ügyével kapcsolatban.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142666_auto_resized.jpg
origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713540913
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134554_auto_resized.jpg
vg.hu

Ő Bíró Ada, a köztévé új mesterséges intelligencia műsorvezetője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142266_auto_resized.jpg
ripost.hu

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144818_auto_resized.jpg
vg.hu

Pécsen 60 milliárdos beruházásba kezd a British American Tobacco

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713540913
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144504_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Ilyen a mesés Szalajka-völgy egy amerikai youtuber szemével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713540913
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713540913
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Vége

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora