Már nem hívják, de ha kérnék, akkor sem térne vissza a képernyőre. Boldog és kiegyensúlyozott életet él, melyben nem érzi hiányát egy társnak.
A rádiózással újra bekerült a médiavilág körforgásába. Élvezi a pezsgést?
Nézze, én az elmúlt tizenhét évben is pezsegtem. Bár igaz, csak abból lett hír, hogy Endrei Judit visszatért, és csatlakozott a Rádió Bézs csapatához. Örülök, hogy olyat csinálhatok, amire figyelnek az emberek. Az első próbaadás előtt nagyon izgultam, amikor kijöttem a stúdióból, azt mondtam: „Azt hiszem, én inkább hazamegyek” , de szerencsére nem tettem. Szeretem a kihívásokat, és ez a feladat is az. A stúdió egyelőre szokatlan, hiányzik a kamera. Mindig mondanám, hogy épp mit látnának a hallgatók.
Biztos lenne lehetősége televíziózni.
Sok év telt el 1998 óta. Akkor komoly döntést hoztam. Én döntöttem úgy, hogy vége. Azóta minden megváltozott. Egyszerűen nincs arra igény, amit én képviselek. Lassú vagyok a mai televíziózáshoz, de ami fontosabb, nem lennék hajlandó olyan kompromisszumokat kötni, melyeket kellene.
Ezek szerint nem tervezi a visszatérést?
Nem. Nem hívnak, és nem is vágyom rá. Színes, változatos életet élek. Nincsenek álmatlan éjszakáim, mert nem televíziózom. Ha vendégként hívnak egy-egy műsorba, akkor elfogadom a meghívást, és magamba szívom a pillanat hangulatát, de nem, Endrei Judit nem fog visszatérni. Értékes dolgokról szívesen készítenék műsort, van is, ami izgatja a fantáziámat. Szívesen végigjárnám például a híres magyar asszonyok útjait…
Nézi a tévét?
Igen, de nem kedvemre való, amit látok. Régen sokkal emberibb volt a televíziózás. Most nagyüzem van. Sok olyan dolog történik, ami az én értékrendemtől távol van, de erre szoktam azt mondani, akinek nem tetszik, amit lát, annak ki is lehet kapcsolni a készüléket. Fáj, hogy vége van a Magyar Televíziónak. Nekem az volt a bölcsőm, az óvodám, az iskolám. Felforgatta a nézők életét, hogy átalakult, megszűnt. Pici ország vagyunk ahhoz, hogy egy egész csatorna a hírekre épüljön, de ebbe ne is menjünk bele. Véletlenül sem szeretnék politizálni.
Évek óta járja az országot, és azon dolgozik, hogy kortársai harmóniában legyenek önmagukkal. A jövőben is így lesz?
Igen, és lassan újabb tervem kerül célegyenesbe. Az aktív időskorba lépőknek írok könyvet. Az ötven felettieket szeretném megszólítani. Egyrészt a saját érzéseimről, tapasztalataimról, az élethez való hozzáállásomról szól, másrészt hiteles szakemberek is hozzáadják a tudásukat. Szeretnék egy olyan sokoldalú könyvet közreadni, amiből ötletet, erőt, gondolatot meríthet az olvasó, nő és férfi egyaránt. Hiszem, hogy az életünket mindig élhetjük jobban, még az ötödik X után is.
A könyv mindkét nemnek szól, de önnek van egy stúdiója, ami kifejezetten a nőket segíti.
Nagyon sok elbizonytalanodott nővel találkozom. Sok nő van, aki feláldozza magát a család oltárán. Állandóan dolgozik, kiszolgál, gyereket nevel… Szeretném erősíteni a nőket az önbizalmukban, abban, hogy figyeljenek magukra, hogy megtanulják, hogyan lehet harmóniát teremteni a saját életükben.
Rendkívül energikus. Elárulná ennek titkát?
Mosolyognom kell, hogy ezt kérdezi. Nincs igazán titkom, egyszerűen aktív életet élek. Sokszor a lányaim szólnak rám, hogy lazítsak. Hatvankét éves vagyok. Nem is tudnám tagadni, mert sokszor beleírják a cikkekbe. Ez a szám nekem felfoghatatlan. Szűk negyvenévesnek érzem magam vagy talán még annyinak sem. Már régen eldöntöttem, hogy elfogadom a koromat. Falusi környezetben nőttem fel, és a vidéki élet megtanított arra, hogy az idő múlik. A tavasz hajtásokat hoz, majd virágzik minden, aztán csendben elmúlnak. Naponta teszek az egészségemért. Rendszeresen gyalogolok a természetben, most kezdtem el jógázni, étrend-kiegészítőket fogyasztok, és harmóniában vagyok önmagammal. Ha nehézségek adódnak az életemben – kinek nem –, azokat törekszem mihamarabb megoldani. Hiszem, hogy ha az ember idősebb korban is megőrzi az aktivitását, akkor sokáig egészséges maradhat.
Már hosszú ideje egyedül él. Nem vágyik társra?
Tudom, hogy a mi korunkban is sok férfit és sok nőt foglalkoztat a párkeresés. Vágynak egy társra. Mindenkit csak biztatni tudok, hogy ha szeretnék, akkor vágjanak bele. Én viszont nem tartozom közéjük. Az életemben voltak szép szerelmek, kapcsolatok. Elmúltak. Azt is tudom, hogy nem vagyok egy könnyű eset, de hiszem, hogy társ nélkül is lehet teljes az életem.
Nem érzi úgy, hogy a karrierépítés a magánélete rovására ment?
Nem érzem magam kevesebbnek, mert nincs mellettem egy férfi. Az emberek azt gondolják, hogy a siker csúcsa a boldog párkapcsolat. Nekem nem az. Az életem fő művei a lányaim.
Mindezek ellenére nyitott lenne egy kései szerelemre?
Nézze, ha egyszer úgy döntenék, hogy társra vágyom, akkor tennék érte és biztos megtalálnám azt a férfit, akivel kölcsönösen akarjuk egymást…
