Celeb

Zimány Lindát kivágták Jude Law filmjéből

F. A.

Létrehozva: 2015.05.16.

Valószínűleg nem élte túl a vágószobát Zimány Linda „nagyjelenete” a június 4-én moziba kerülő, A kém című szuperprodukcióban.

Egyetlen pillanatra sem tűnik fel a vásznon Zimány Linda a Magyarországon forgatott A kém című filmben. A hollywoodi szupermoziban olyan sztárok bohóckodnak két órán keresztül, mint Jason Statham, Jude Law, Melissa McCarthy vagy 50 Cent.

A film akkor lett beszédtéma hazánkban, amikor kikerült az internetre egy videó, amelyen Zimány és Jude Law csókolózik egy budapesti bárban. A glammodell ugyan végig tagadta, hogy bármi történt volna köztük, a szóbeszéd azóta is makacsul tartja magát. Ahogy arról is voltak pletykák, hogy a magyar szépség szerepel is a filmben. Állítólag a Balatonon forgatott történetszálban volt benne, és még Jude Law-val is volt közös jelenete.

Nos, a filmet csak június 4-én mutatják be, a sajtó képviselői viszont már láthatták. Így munkatársunk hiába próbálta kiszúrni, egyetlen pillanatra sem tűnt fel Zimány a vásznon.

A legismertebb mozis adatbázisban, az IMDB-n fel van tüntetve Zimány – szerepének neve: gyönyörű nő –, ám valószínűleg a végső vágást már nem élte túl a jelenete vagy pedig annyira kicsi volt a szerep, hogy valahol a háttérben téblábolt csak a fogadáson, amelyre betör a szuperkémet alakító Law.

Linda egyébként a film után is téma volt a nézők között, többen is hiányolták a magyar szőkeséget, mert eredetileg arról volt szó, hogy benne lesz a filmben.

"Nem láttam még a filmet, de mivel extra statiszta szerepem volt benne, nem tudom, mit vágtak be es mit nem. Én egy jachton forgattam a Balatonon több szereplővel együtt, szóval nem hiszem, hogy önalló jelenetben látszanék a filmben, ha megnézem, megpróbálom megtalálni magam" - mondta el a Borsnak a modell.

Bár Zimány kimaradt, a film alaposan kárpótolt mindenért. A moziból kifelé jövet többen is megjegyezték, hogy évek óta nem láttak ilyen vicces vígjátékot. A főszereplők bohóckodása és a rendkívül humoros helyzetkomikum is megnevettette a közönséget. Azért pedig külön piros pont jár az alkotóknak, ahogyan Magyarországgal viccelődtek. Az útlezárások miatt kudarcba fulladó autós üldözés, a Balatonról kiderül, hogy nem is tenger, illetve az akcióról lemaradó TEK is vicces kikacsintás. Legalábbis nekünk, magyaroknak.

Azt viszont hozzá kell tenni, hogy Budapest még sosem volt ilyen gyönyörű szuperproduk­cióban, különösen, hogy vég­re önmagát alakíthatta. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136247_auto_resized.jpg
origo.hu

Óriási botrány: megalázta férje a világhírű színésznőt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713480611
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142136_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A bukott szocialista kormányfő Zamárdiban tölti a nyugdíjas éveit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713480611
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713480611
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713480611
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Már gyerekként sem volt egyszerű eset" - Milák Kristófról sztorizott a magyar edző

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140770_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók