Aktuális

Mentő vitte el a Nyugatinál pucérkodó nőt

H. Á., B. B.

Létrehozva: 2015.05.20.

Anyaszült meztelen nő korzózott a Nyugati aluljáróban. A lány mindenkire kedvesen mosolyogva tért be a West End bevásárló központba.

Fesztelen mosollyal az arcán, teljes nyugalommal vonult egy anyaszült meztelen nő szerda délelőtt a Nyugati pályaudvari aluljáróban. A nő akkor sem zavartatta magát, amikor egyre több ember fotózta és videózta:

– Egyáltalán nem tűnt zavartnak - mesélte a Borsnak az egyik eladó a Nyugati aluljárójában.

– Mindenkire mosolygott, de nem őrült vigyorral, hanem inkább kedvesen. Látszott, hogy halvány szégyenérzete sincs. Egy férfi ment mögötte, követte végig, és a nő pólóját lóbálta a kezében, szóval nem egyedül jött. A férfi sem szégyenkezett vagy pironkodott, ő is természetesen viselkedett, mintha csak a rakparton sétálnának. A végén még láttuk őket bemenni a West End-be – mondja.

Az asszony már az odaúton sem zavartatta magát, ugyanis nem sokkal több ruhában érkezett:

– A négyes-hatos pótlóbuszon együtt utaztam vele, pucéran ült az ülésen is, ami azért elég ijesztő volt. Egyrészt nem higénikus, másrészt, meg az ő helyére is leült valaki később gyanútlanul. Meg aztán, gyerekek is voltak a járaton – mesélte egy szemtanú.

A hölgy karrierje a közeli bevásárlóközpontban véget ért, a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Bors megkeresésére közölte, hogy a bejelentésre kiérkező rendőrök értesítették a mentőszolgálat munkatársait, akik a nőt kórházba szállították. A nővel szemben közerkölcs megsértése miatt eljárást indítanak.

Az Országos Mentőszolgálat szerint egy zavart állapotban 35 év körüli nőt szállítottak kórházba, további vizsgálatok céljából.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141572_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713490810
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140519_auto_resized.png
hirtv.hu

Puzsér is elmondta véleményét a brüsszeli konzervatív konferencia letiltásáról + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713490810
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136724_auto_resized.jpg
travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713490810
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713490810
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze