Aktuális

Fiával együtt erőszakolta meg két kislányát a szörnyeteg

M. S.

Létrehozva: 2015.05.22.

A lányoknak ötéves koruktól el kellett viselniük perverz apjuk szexuális terroráját. A férfi a fiát is bevonta az erőszakba.

Ép ésszel felfoghatatlan körülmények uralkodtak egy solymári családban. Az apák bűne a fiúkra száll? Ebben az esetben a mondás szó szerint értendő.

A 38 éves W. Károlynak és feleségének négy gyermeke – három lány és egy fiú – született. A legidősebb lány most 19 éves, Rajmund még nem töltötte be a 18-at, húgaik 2001-ben születtek. Az erőszakos apa szemet vetett a lányokra. 2006 és 2011 között rendszeresen magáévá tette őket, minden alkalommal análisan közösült velük, ha ellenkezni merészeltek, megfenyegette őket.

W. Károly fia, Rajmund számára csak ez a borzalmas apakép létezett. A srác alig múlt tízéves, amikor már ő
is szexuálisan kizsákmányolta lánytestvéreit. Előfordult, hogy a védekezni próbáló húgának azt mondta: ne féljen, csak azért teszi vele mindezt, hogy tanítsa a testi szerelemre.

Csütörtökön apa és fia együtt ült le a vádlottak padjára a Budapest Környéki Törvényszéken. Surdy Miklós tanácsvezető bíró W. Károlyra igen szigorú ítéletet, 12 éves fegyházbüntetést szabott ki. A bíró kiemelte: az apa aljas viselkedéséhez képest ez az ítélet sem súlyos, a jog adta lehetőségeknek azonban megfelelő a döntés. Rajmundra négy év javítóintézetet szabott ki. A fiú jó néhány erőszakért nem is büntethető, hiszen az elkövetés idején még nem töltötte be a 14. életévét. Surdy Miklós azt mondta: bizonyos szempontból Rajmund is az apja áldozata lett. A fiú elfogadta az ítéletet, így az esetében jogerőre emelkedett. Apja viszont fellebbezett.

A tárgyalás után furcsa jelenet zajlott le. Egy asszony, aki W. Károly kapcsolattartójaként volt jelen a tárgyaláson, odament a börtönbe készülő férfihoz, és hosszasan csókolózott vele. A kérdés legfeljebb költői: vajon egyáltalán nem zavarta, hogy egy gyermekmegrontóval puszilkodik?

Árulkodó gyermekrajzok

A tanácsvezető bíró az ítélet indoklásakor elmondta: a megrontásos esetek 99 százalékában szinte semmiféle közvetlen bizonyíték nem áll rendelkezésre, általában egy sértetti állítás és egy vádlotti tagadás áll szemben egymással. A pszichológus szakértők véleménye azonban ebben az esetben egyértelműen alátámasztotta a gyermekek által előadott szexuális erőszak elkövetését. A per végig zár ajtók mögött zajlott, az egyik tárgyaláson olyan, a gyermekek által készített rajzokat is bemutattak, amelyek a bíró szavai szerint önmagukért beszéltek.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091077_auto_resized.png
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26450_resized.jpg?avcount=1711653614
origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17072264_auto_resized.jpg
life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088621_auto_resized.jpg
vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078857_auto_resized.jpg
life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711653614
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085374_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Húsvéti sonkás-sajtos párnácskák, amiből egy tepsi biztosan nem lesz elég

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711653614
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090779_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei