Aktuális

Droggal fűszerezték a zsaruk pizzáját

Bors

Létrehozva: 2015.05.24.

Szó szerint vette az utasítást az étterem-tulajdonos, aki rendelésfelvételkor kapott válasz alapján azt tett a rendőröknek szánt pizzára, amit gondolt: drogot.

A Tel Aviv-i kórházban kötött két rendőr, miután megették a telefonon rendelt pizzát. Hánytak, remegtek és szédültek. A vizsgálatok alapján gyorsan kiderült, hogy szintetikus marihuána van a szervezetükben. Az izraeli zsaruk kollégái egyből a pizzériába mentek, ahol a tulaj igazából semmit nem tagadott.

– Úgy hívtak fel, amikor megrendelték az ételt, hogy azt tehetek rá, amit akarok. Az, akivel beszéltem elég lazának tűnt, ezért oregánó helyett szintetikus fűvel fűszereztem – mondta a Holon pizzéria tulajdonosa.

Hamarosan bíróság elé kell állnia és számolhat azzal, hogy bezárják az éttermét.

Az a drog, amit a rendőröknek adott, sokkal veszélyesebben hat az agyra, mint a természetes marihuána. Növeli a paranoia, a pánikrohamok, a hang hallucinációk, a zavart viselkedés kockázatát, emellett még azoknál is fokozott a pszichózis veszélye a szer használata hatására, akiknél korábban nem tapasztaltak pszichiátriai rendellenességeket.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090027_auto_resized.png
origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711669512
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091973_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091966_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711669512
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090407_auto_resized.jpg
travelo.hu

Csoda szép virágok nyílnak a Bükkben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711669512
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei