Celeb

C. C. Catch: Bárki világsztárrá válhat

Bors

Létrehozva: 2015.05.26.

A 80-as évek slágereitől lesz hangos július 17-én a Puskás Ferenc Stadion. A bulin fellép a diszkókirálynő, C. C. Catch is, aki nyilatkozott a Borsnak.

Sokat változott a zenei világ a diszkókorszak óta. Ön szerint előnyére?

A változás elkerülhetetlen, de úgy érzem, nagyon fontos, hogy azt örömmel fogadjuk, kizárólag pozitívumaira koncentrálva. Az internetnek köszönhetően a zenészeknek most sokkal több lehetőségük van az önmegvalósításra és az önreklámozásra. Bárki világsztárrá válhat, és szerintem ez csodálatos dolog.

Hat éve járt utoljára Magyarországon. Milyen emlékeket őriz az akkori koncertről?

Fantasztikus közönségem volt! Az emberekből áradt a boldogság és a pozitív energia. Látszott, hogy élvezik az előadásomat. Remélem, a mostani fellépésem is ugyanolyan, vagy még annál is jobb hangulatú lesz, és mindenki nagyon jól érzi majd magát!

A nyolcvanas évek zenéje a reneszánszát éli. Miért ilyen népszerű?

Véleményem szerint azért, mert azok a dalok felvidították az embereket, a fiatalság és a szabadság árad belőlük. A legnagyobb öröm mindent elengedni és csak jól érezni magunkat; ez a nyolcvanas évek zenéje. Én is így érzem, de a rajongóim is, mert a világ minden tájáról olyan visszajelzéseket kapok, hogy folytatnunk kell. Ez fantasztikus érzés.

Nagyszerűen néz ki! Mi az örök fiatalságának titka?

Köszönöm, mindig jólesnek a bókok. Nincs ebben semmi rejtély; azt csinálom, amit szeretek, amit pedig élvezettel teszel, az fiatalon tart.

Több előadó is képviselteti magát július 17-én az arénában a nyolcvanas évek sztárjai közül. Hogyan zajlik egy közös koncert?

Olyanok vagyunk, mint egy nagy család. Mindenki ismer mindenkit, és öröm újra találkozni egymással egy ilyen hatalmas volumenű koncerten. Ilyenkor sokat beszélgetünk a kulisszák mögött, felidézzük az emlékeket, és jókat nevetünk együtt.

Anno bálványként tekintettek önre a tinédzserek, napjainkban kik és miért válnak a fiatalok példaképévé?

Azt gondolom, akiket előadóként az inspirál, hogy munkájukban is önmagukat adják, előbb-utóbb elnyerik a szakma és a közönség elismerését is.

Húsz éve volt egy nagy visszatérése, akkor remixekkel és egy kislemezzel is előrukkolt. Milyen tervekkel készül a következő húsz évre?

Mindenekelőtt élvezem az életet! Vannak terveim és álmaim, de egyelőre semmi konkrétumról nem tudok beszámolni. Évek óta szeretek írni, talán egyszer egy könyvet is kiadok majd...

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089155_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083736_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Így omlik össze a hatalmas híd, miután nekimegy egy nagy hajó + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083461_auto_resized.png
metropol.hu

„Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091396_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Pintér Attila elmondta véleményét a magyar válogatott Eb-esélyeiről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711702820
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel