Hien teljesen egyedül maradt

Amerika
PUBLIKÁLÁS: 2015. május 26. 09:00
A Berklee egyetem zeneszerző szakára felvett Hiennek eszébe sem jutott pánikba esni attól, hogy az ismeretlen várja a tengerentúlon.
ozs

Irigylésre méltó vagánysággal vág neki élete nagy kalandjának Hien. Az egyetemi tanulmányai miatt hétfő óta Bostonban élő énekesnő kénytelen lesz új barátokat szerezni, mert senki nem várta odaát.

– Közvetlen ismerőseim nincsenek itt. Egy magyar dzsessz-zongorista énekesnőről tudom, hogy a Berklee-re jön, de ő csak egy tizenkét hetes nyári programon vesz részt. A Harwardon van egy-két diák, akikkel fel tudom venni a kapcsolatot, de ők is csak ismerősök ismerősei – vázolta fel egyelőre szegényes amerikai kapcsolatait Hien. Honvágyára némi gyógyír le­het, hogy itthon maradt barátai közül többen jelezték, hogy meglátogatják a közeljövőben.  

– Egyikük már meg is vette a repülőjegyet, és egy hét múlva jön utánam. Király Viktorral meg azt tervezgettük, hogy amikor New Yorkban lesz, átugrik Bostonba. Már most nagyon várom. Egyébként meg egyáltalán nincs miért aggódnom: a tanulás mellett szeretnék sok embert megismerni, vagyis nyitott szemmel és szívvel járok – fogadkozott Hien, aki a nagy utazás előtt elárulta lapunknak azt is, hogy cseppet sem tart attól, hogy itthoni rajongói elfelejtenék.

– Akik ismernek és szeretnek, tisztában vannak vele, hogy a fejlődésem érdekében szükségem van az egyetemi tanulmányokra. Ez is a karrierépítésem része – tette hozzá.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.