Aktuális

Pannonhalma: pszichiáter kezeli a megvádolt atyát

M. S.

Létrehozva: 2015.05.30.

Tizenöt nap áll a rendőrség rendelkezésére, hogy döntsön: büntetőeljárást indít-e az „illetlen érintésekkel” vádolt bencés atyával szemben.

Még nem látta be cselekedete helytelen voltát, de a Vatikántól egyházi ténykedése alóli felmentését kérte a pannonhalmi elit gimnázium egykori nevelője. Hortobágyi Cirill, a főapátság perjele a Kisalföldnek nyilatkozott a Brüsszelbe távozott atyáról.

– Ő még nem tudott beleállni úgy a helyzetbe, hogy teljes egészében konfrontálódjon azzal, hogy mi történt. Nem is olyan egyszerű ez! Azt érzem, hogy a saját maga által választott neves pszichiátere segítségével először előre tekintenek, és ha már van egy stabil pont, azután próbálják felfejteni a történteket. Ez a pillanat még nem érkezett el. 

Hortobágyi Cirill arról is beszélt, hogy Várszegi Asztrik főapát Skype-on előzetesen tájékoztatja külföldre költözött volt rendtársát azokról a lépésekről, amelyet az ügyében a főapátság tesz. Így az atya már értesült a kirobbant botrányról.

Közben a Bors a Győr-Moson- Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálatától megtudta: az ügyben elrendelt feljelentéskiegészítés határideje tizenöt nap. Ha ennyi idő alatt nem tudják eldönteni, hogy felmerül-e bűncselekmény gyanúja, úgy ez a határidő meghosszabbítható.

Homoerotikus vers?

Az interneten fellelhetők idézetek a költőként is ismert atya műveiből. Némelyek szerint homoerotikus töltet fedezhető fel az atya művészetében. Íme, néhány sora:

„fodrász, gondoltam, sok embert ismer. de
amikor az anyja azt kérdezte, janó, te most
hogy kerülsz ide, már tudtam, hogy kár volt.
mögém állt. és ha behúztam a hasam,
óvatosan becsúsztatta tenyerét a farmeromba. amikor ujja hegyével már elérte az apróbb
szőrszálakat, megállt. én ezt szerettem a legjobban.”

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147198_auto_resized.jpg
origo.hu

Megdöbbentő leleplezés Bécsben: megvan honnan pénzelik Magyar Pétert- videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713618615
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145931_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141312_auto_resized.jpg
vg.hu

Megszűnik egy közkedvelt tévécsatorna, már csak néhány hétig sugározza a műsorait

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141332_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146105_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Ma már nem kavarja fel a horrorsérülés Lovrencsics Gergőt, aki családjával végleg letelepedett Splitben – interjú

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27247_resized.jpg?avcount=1713618615
origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141352_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713618615
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713618615
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146664_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27243_resized.jpg?avcount=1713618615
magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban