Mádai Vivien: Depresszió gyötört a szülés után

Mádai Vivien
PUBLIKÁLÁS: 2015. május 30. 20:00
Sok kismama szégyelli, Mádai Vivien azonban vállalja: ő is átesett a szülés utáni depresszión. Sikerült úrrá lennie lelki baján, ismét vidám. S hogy mitől karcsú? Vidáman válaszolja: a stressztől!
D. Á.

Tündérmesének gondolta a terhességet és a szülést, majd megkapta a rideg való­ságot Mádai Vivien, akit nem került el a szülés utáni depresszió.

A fia­tal műsorvezető megküzdött fiáért, Zénóért, majd a boldogság mellett jött a feketeleves. Szerencsére már mosolyogva gondol erre az időszakra.

– Máshogy képzeltem el az egészet. Tévedtem az első időszakkal kapcsolatban. Azt hittem, hogy a szülés csodás lesz, a fiam majd végigalussza az éjszakát, szép lesz, cuki lesz, és élvezzük a babázást. A valóság más. Ettől egyre rosszabbul éreztem magam, depressziós lettem. Szerintem nem egyszerű szülés utáni depresszióról volt szó, mert bárki, akivel erről beszéltem, azt mondta, hogy például a tizenkilenc órás vajúdás is közrejátszott a kialakulásában – árulta el Vivien, aki sejtette, ahhoz, hogy kikecmeregjen ebből a szörnyû állapotból, segítségre van szüksége. Így ma már boldogabb, mint valaha.

– Lehet, hogy depresszív típus vagyok, nem tudom. Egy biztos, már az elején sem szégyelltem, hogy nem tudok megbirkózni a helyzettel, ezzel pedig rengeteg kismamának segítettem, mert látták, hogy nincsenek egyedül a problémával. Az ember nem tud ezen egyedül felülkerekedni, hiába van mellette a családja, ezért úgy döntöttem, felkeresek egy terapeutát. Az ő segítségével már csak emlék a depresszió – mondta el Vivien.

A műsorvezető hálás a családjának, legfőképpen a férjének, hogy türelmesen kivárta, míg elmúlik ez az időszak, így kapcsolatuk jobb, mint valaha. Vi­vien sugárzik a boldogságtól, és a kilók is leolvadtak már róla.

– Dicsérnek, hogy milyen jól nézek ki, milyen szép újra az alakom. Meg is kérdezik, mi a titkom. Elárulom: a stressz. Állandóan azon görcsöltem, hogyan kell fürdetni vagy pelenkázni a gyereket, hogy a legtökéletesebb munkát végezzem. Ettől stresszeltem, ami úgy tűnik, jót tett az alakomnak – nevetett a műsorvezető. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.