Celeb

Baukó VV Éva tiszta ideg – nincs munkája

ozs

Létrehozva: 2015.06.04.

Úgy tűnik, szünetel Baukó Éva sikerszériája. A volt valóságshow-sztár idegeit teljesen felőrli, hogy eddig zsinórban kapta a tévés felkéréseket, de újabban már egyáltalán nem terveznek vele a tévécsatornák.

Baukó Évának lassan filléres gondjai lesznek. Hónapok óta nem kap fizetést, mert egyik tévécsatorna sem tart igényt a munkájára.

– Nem túl rózsás a hangulatom mostanában, mert sajnos nincs most melóm. Csomó új műsor indul ősszel az RTL Klubon, most nem azért, de egy szerkesztői munka jól jött volna. A párkereső műsorban például simán el tudtam volna képzelni magamat. De hát a média az sajnos olyan biznisz, hogy egyszer fent, egyszer lent – magyarázta lehangoltan Éva, pedig pár hónapja még folyamatosan képernyőn volt hol az egyik, hol a másik nagy csatornánál.

Megosztó személyiségének és felvágott nyelvének köszönhetően az RTL-es ValóVilág után felvitte az isten a dolgát. A TV2-n az Édes élet egyik kulcsszereplőjeként csinálta a fesztivált egészen a műsor megszűnéséig, majd egy ideig még ott maradt a csatornánál, hogy szerkesztőként is kipróbálja magát. Sok ideje nem volt a szakma rejtelmeiben elmerülni, mert az RTL Klub visszacsábította, és elküldte két hétre az afrikai dzsungel közepére, hogy ármánykodásával jól kikészítse a Celeb vagyok, ments ki innen! szereplőit. Bár az általa hőn áhított dzsungel királynője címet nem sikerült megszereznie, a kint nyújtott alakítása egy műsorvezetői lehetőséget hozott számára a ValóVilág 7 késő esti kísérőműsorában a BeleValóban.

– Dolgoztam én már szerkesztőként. Éden Barbit, az Éden Hotel győztesét én mutattam be a TV2 egyik producerének. A párkereső műsorba is beajánlottam egy barátnőmet szereplőnek. Érdekes módon az én castingoltjaim mindenhova bekerülnek, tehát nem lehetek olyan rossz benne, valamit érthetek a háttérmunkákhoz is. Bármennyire is szeretnék a tévében dolgozni, mégsem lehet életcél arra várni, mikor keresnek meg egy ajánlattal. Lassan egy olyan tanfolyam vagy munka után kell néznem, amiből meg tudok élni – fakadt ki Éva.

– Nyomasztó érzés ebben a bizonytalanságban élni. Az a szerencsém, hogy van némi félretett pénzem, vagyis a tartalékomat élem fel éppen. Sosem éltem nagy lábon, de minden pénz elfogy egyszer. Viszont azt egyáltalán nem akarom megvárni – tette hozzá elszántan.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088003_auto_resized.png
origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711723213
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087355_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092238_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Kinevezték az új kormányszóvivőt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711723213
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089365_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711723213
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról