Celeb

Fluor Tominak barátnője van!

uv

Létrehozva: 2015.06.05.

A várpalotai rapper nem titkolózik tovább, még ha ezzel lányok százainak a szívét is töri most össze. Elsőként a Borssal osztotta meg a nagy hírt: barátnője van.

A tinilányoktól az idősebb korosztályig mindenki rajong az ország első számú duójáért, a Wellhellóért. A két srác, Fluor és Diaz lába előtt hever a város, no meg a lányok sora. Elég csak egy taktus a Rakpart vagy az Apu vedd meg című slágerükből, és megdobbannak a női szívek.

A vagány rapper sokáig facérnak vallotta magát, noha lapunk már az év elején megírta, hogy egy feltűnően csinos, barna lány szemlátomást sokszor tűnik fel az énekes képein, sőt, mint meg­tudtuk, Tomi Valentin-napon re­pü­lőre is szállt, hogy az akkor még Angliában tanuló szépséggel múlassa az időt. A lány nemrég hazaköltözött, és mos­tanra minden akadály elhárult a fiata­lok elől.

– Lotti befejezte az iskolát, és újra itthon él. Egy ideje már együtt vagyunk. Nyolc gyereket szeretnénk, és Lotti már az esküvői katalógusokat lapozgatja – viccelődött a kissé zavarban lévő rapper, aki ritkán nyilatkozik a magánéletéről, de a Borssal most kivételt tett.

Azt is elárulta, hogy még nem tervezi az összeköltözést barátnőjével, noha néhány hónap múlva már büszke elsőlakás­tulajdonosnak mondhatja magát.

– Sosem laktam még barátnővel, és hiszek abban, hogy egy kapcsolatban a külön töltött időnek is megvan a maga varázsa – magyarázta a nemrég lábtörést szenvedett énekes, aki ugyan nem él együtt Lottival, de bevallotta: örül, hogy barátnője sokat van körülötte, és ápolgatja. A Fonogram-díjas előadó gipsszel a lábán zenélte végig a Wellhello tízezer fős koncertjét is múlt héten.

– Pár napja vettem le a gipszet, mert addig hívogattam az orvosomat, amíg szerzett nekem egy olyan gyógycipőt, ami helyettesíti a gipszet. Három hét múlva pedig már újra a saját lábamon közlekedhetek – örvendezett Fluor, aki zenekarával egészen év végéig be van táblázva, de azért szakít pár napot, hogy megejtsen egy romantikus tengerparti nyaralást Lottival.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144138_auto_resized.jpg
origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713571219
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142134_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713571219
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145140_auto_resized.jpg
travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713571219
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713571219
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt