Celeb

Szexi: Viki melleit csak kis kövecskék takarják – fotók

Bors

Létrehozva: 2015.06.11.

Ledobta ruháit Szorcsik H. Viki. A Jóban Rosszban sorozat egykori Bencsik Beájának felsőtestét csupán apró kövek fedték, így tökéletesen kirajzolódtak formás keblei, vékony dereka és lapos hasa.

Huszonhárom évesen ezeket az adottságokat az életkorral is magyarázhatnánk, azonban ne felejtsük el, Viki kétgyermekes anyuka! Kisfia, Andriska három, kislánya, Zara mindössze másfél éves, de a terhességek egyáltalán nem hagytak nyomott a vonalain. Sőt! Legnagyobb bánatára csak 44 kilót nyom a mérlegen, így ő maga is egy önbizalomnövelő tréningnek fogta fel a fotózást.

– Sokat mutatok magamból a fényképeken, ezért sokat is tanakodtam azon, hogy igent mondjak-e a felkérésre. Aludtam rá egyet, és végül elvállaltam. Szerettem volna bebizonyítani, hogy két gyerek után is lehetünk vonzóak, szexisek – mondta a Borsnak Viki, akinek a melleire három órán keresztül ragasztották fel a több mint 400 követ.

Faragó Zsuzsa sminkmesternek az önbecsülés és a nőiesség visszaállítása a célja az extrém fotók készítésével. Úgy érzi, a lehető legjobb modellt választotta reklámkampányához Viki személyében, és a képei erőt adnak majd a hétköznapi anyu­káknak is.

A színésznő egyébként egyelőre nem tervezi, hogy visszatér a rivaldafénybe. Boldog gyermekeivel és párjával, Andrással. Az anyuka és a háziasszony üzemmód mellett nemhogy dolgozni, de még az esküvőjük megszervezésére sem jut ideje, így a nagy nap ismét csúszik egy évet…

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138293_auto_resized.jpg
origo.hu

Orbán Viktor: Mindennapos elnyomás van a Nyugaton, ami egyre erősebb

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27172_resized.jpg?avcount=1713425111
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135983_auto_resized.jpg
life.hu

Ezzel a filléres trükkel szaporíthatod könnyen a rózsát!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139873_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Így kell bánni a bűnözőkkel és Putyin ügynökeivel!” – íme a „toleráns” baloldal, ahogy századszor is büszkén megmutatja magát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27174_resized.jpg?avcount=1713425111
origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139932_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Kecskét adnak ajándékba egy olasz szigeten – mutatjuk, mit kell tenned, ha te is szeretnél egyet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713425111
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713425111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139896_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Az egész életem tönkrement!" - Megszólalt a sülysápi horrorbalesetet túlélő fiatal futárlány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713425111
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/hYeVtcS2A6k73D9DeSnuancQ7cvWpl01cdz2QvZnlA8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U1MmY4NjFmZmY4YTQxNjI5MjBiYjMzOTEzZDc3ODdm.jpg
ZSENI

Milliókat kaszálhat Azahriah koncertjén egy szemfüles magyar

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/gVH20HaxVfHD_Rc6-7myUQuSWzhqf29tfzI0YJqrwj0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1YWVjYjdkNzEzNzRlMGM5ZTg2YjQ0OWJhN2VhODlk.jpg
Jótékonyság

„Ha tehetitek segítsetek” – Zimány Linda is segít 1,3 milliárdot összegyűjteni a súlyos beteg magyar kisfiú gyógykezelésére