Aktuális

Kiadták Kósáék a titokzatos luxusingatlant

Munkatársunktól

Létrehozva: 2015.06.15.

Német bérlőknek adták ki azt az óbudai luxuslakást, amely Kósa Lajos Fidesz-alelnök feleségének nevén van – tudta meg a Bors.

Csendes, hatalmas fákkal árnyékolt Duna-parti utca. A négy vörös színű, többlakásos házból álló luxuslakóparkot csak egy jól kiépített sétány választja el a folyóparttól. A Duna lassan csordogáló mellékágának túlpartján a Hajógyári-sziget sűrű erdeje exkluzív kilátást nyújt.

Senki nem kérdezte

A lakópark egyik lakásának tulajdonosa Kósa Lajos felesége, Porkoláb Gyöngyi. Mivel a parlamenti képviselők hozzátartozóinak vagyonnyilatkozata nem nyilvános, ez csak tavaly októberben derült ki. Kósa akkor azt mondta: azért nem beszélt soha a 2002-ben, csereszerződéssel megszerzett lakásról, mert „senki sem kérdezte”. Az ingatlan csaknem 70 millió forint értékű, 155 négyzetméteres, négy és fél szobás, mélygarázs jár hozzá, terasza pedig a folyópartra néz.

Vízmániás bérlő

A lakóparkban és a szemközti, régebbi házakban élő szomszédoktól megtudtuk: amikor a sajtóból kiderült, hogy kinek a tulajdona a lakás, Kósáék kiköltöztek belőle, és azóta nem is jelentek meg ott. Az ingatlant német rendszámú autóval érkező bérlőknek adták ki, akik a vízisportok szerelmesei. Beköltözésükkor ugyanis több kenut és kajakot hordtak be a garázsba. Ottjártunkkor azonban nem voltak otthon, így valószínűleg – Kósáékhoz hasonlóan – ők is időszakosan használják az ingatlant.

Néha megjelent

Amíg használták a lakást, a Kósa házaspár sosem mu­tat­kozott együtt a háznál. A Fidesz alelnöke mindig egyedül, sofőrrel érkezett, általában akkor, amikor munkája – például egy parlamenti ülés – Budapestre szólította. Feleségét pedig többször látták gyerekeivel és más rokonaival az ingatlanban. Úgy tudjuk, Kósa Lajos már egy másik budapesti lakást használ.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek